Hírek
2012. Június 12. 10:40, kedd |
Külföld
Forrás: Kokes János, az MTI tudósítója jelenti
Otthonszülés - megállapodás a szülőotthonokról Csehországban

Már a jövő év elején létrejöhetnek az első szülőotthonok Csehországban, mert a Leos Heger egészségügyi miniszter által létrehozott szakbizottságnak sikerült megállapodnia az új intézmények megalapításának és működésének részletes elveiben - jelentette a közszolgálati Cseh Televízió.
A televízió értesülése szerint a szakbizottság hétfői ülését egyedül a Cseh Orvosi Kamara (CLK) bojkottálta, mert a többi bizottsági tagétól eltérő véleménye van a dologról: elutasítja a szülőotthonokat és az otthonszüléseket is. A megállapodás alapján a nyár folyamán az egészségügyi minisztérium kidolgozza a szülőotthonok létrehozásának alapelveit és a működés szabályait.
"Egyetértettünk abban, hogy a szülészetnek a maga egészében jóval közelebb kell kerülnie a társadalom valódi problémáihoz. Ennek érdekében úgy véljük, hogy el kell mélyíteni az érintettek szakmai felkészülését, jobban meg kell ismernünk a szülés, a terhesség és a csecsemők pszichológiáját" - mondta a televíziónak nyilatkozva Alex Roztocil, a képviselőház egészségügyi bizottságának alelnöke.
Szülőotthonok létrehozását az áprilisban hatályba lépett, módosított egészségügyi törvények teszik lehetővé. A konkrétumokat a miniszteri szakbizottságnak kell kidolgoznia.
"A szülőotthonok létrehozása egyike azoknak a megoldásoknak, amelyekkel lehetővé válhat, hogy a nők biztonságos környezetben, csak szülésznők segítségével szüljenek" - mondta a közelmúltban a miniszter a Mladá Fronta Dnes című országos napilapnak. Heger szerint kompromisszumos megoldásról van szó.
Csehországban ugyanis aránylag nagy tábora van az otthonszülés híveinek, az orvosok azonban elutasítják ezt az intézményt. "Az otthonszülést nem szeretnénk engedélyezni, mert azok túl nagy kockázatot jelentenek az anya és a gyermek számára is" - érvelt Heger.
Az új szabályozás nem tiltja kimondottan az otthonszülést, de rendkívül szigorú - a szülésznők szerint a gyakorlatban teljesíthetetlen - feltételekhez köti.
A miniszter szerint a szülőotthonok a kórházak közelében létesülnének, mert létrehozásuk törvényes feltétele, hogy komplikációk esetén az anya és a gyermek 15 percen belül műtőbe kerülhessen. "A kórházak területén lévő épületek is alkalmasak lennének szülőotthonoknak" - vélekedett Heger.
Az otthonszülés hívei szerint minden probléma ellenére a miniszter tervei előrelépést jelentenek az ügyben. Csehországban jelenleg az összes szülés mintegy 0,2 százaléka otthonszülés, és egyharmaduk előre eltervezett.
Az otthonszülés csehországi hívei szerint a kórházi szüléseknél is van kockázat; Petra Sovová, az Aktív Anyaság Mozgalom képviselője szerint az otthonszülések nagyobb kockázata csak "mítosz".
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 28. 09:50, vasárnap | Külföld
Kijev kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében
Ukrajna kész segíteni Magyarországnak és Szlovákiának az energiahordozók alternatív beszerzésében - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján.
2025. Szeptember 28. 09:44, vasárnap | Külföld
Szergej Lavrov: Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra a háború lezárásáról
Oroszország továbbra is nyitott a tárgyalásokra az ukrajnai háború lezárásáról - jelentette ki az orosz külügyminiszter az ENSZ-közgyűlés 80. ülésszakának általános vitáján tartott felszólalásában szombaton New Yorkban.
2025. Szeptember 27. 09:32, szombat | Külföld
Izraeli-palesztin - Donald Trump: úgy tűnik van egy megállapodásunk
A gázai konfliktus lezárásáról született új megállapodásról beszélt az amerikai elnök pénteken Washingtonban, újságírók előtt.
2025. Szeptember 26. 07:25, péntek | Külföld
Október elsején életbe lépnek a szerb állami olajtársaság elleni amerikai szankciók
Október elsején életbe lépnek a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) elleni amerikai szankciók, Szerbia nem kapott további haladékot - jelentette ki Aleksandar Vucic szerb elnök csütörtökön New Yorkban.