Hírek
2017. Február 27. 07:45, hétfő |
Külföld
Forrás: mti
Oscar-díjat kapott Deák Kristóf Mindenki című filmje
Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.
A Mindenki az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját. A hollywoodi gálán résztvevő alkotói csapatnak a filmben nagy szerepet játszó Bakáts téri Ének-Zenei Általános Iskola kórusa is szurkolt Budapesten. A gyerekek és a tanárok az iskola épületében kísérték figyelemmel az Oscar-díjátadót és ünnepelték a győzelmet.
Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak. "Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk" - fogalmazott.
A Mindenki (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején, iskolai környezetben játszódik, központi eleme egy rossz pedagógiai modell, egy gátlástalan tanárnő sikerhajhászása, amelyre a film gyerekszereplői adnak csattanós választ.
Az összefogás erejéről szóló 25 perces film főszereplői Gáspárfalvi Dorka, Hais Dorottya és Szamosi Zsófia, továbbá a rendező mellett Udvardy Anna producer és Csillag Mano vágó is részt vett a Los Angeles-i Dolby Színházban megrendezett Oscar-díjátadón.
"Egy emberként ugrottunk fel, iszonyatosan örülünk a díjnak, nagyon büszkék vagyunk rá" - mondta Csillag Mano vágó a Duna televízió élő közvetítésében. Elmesélte, hogy a tervek szerint a stáb együtt ünnepel a gála után, részt vesznek a kormányzói bálon, és meghívást kaptak az egyik legfontosabb afterpartira, Elton John ünnepségére, amelyet a sztár az Oscar-nyertesek számára rendez minden évben. "Egy napunk marad, hogy feldolgozzuk az örömöt, és utazunk vissza Magyarországra" - fűzte hozzá.
"Mélyebb történetről van szó, minthogy gyerekfilmnek tekintsük. Már a jelöléssel elindult az érdeklődés a nagy stúdióktól is" - mondta.
A NMHH Médiatanácsa Magyar Média Mecenatúra programjának támogatásával készült Mindenki univerzális témát tárgyal, a nemzetközi filmfesztiválok közönsége is közel érezte magához a történetet. "Viszonylag szívhez szóló, befogadható téma, de közben azért vannak olyan rétegei, amiken el is lehet gondolkodni" - mondta korábban az MTI-nek a rendező.
Fotón:A Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola énekkarának tagjai, az Oscar-díjas Mindenki című kisfilm szereplői az iskolában vasárnap az Oscar-gála éjszakáján.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 15. 07:30, csütörtök | Külföld
Ursula von der Leyen: a grönlandiak számíthatnak ránk
Fontos számomra, hogy a grönlandiak ne csak szavakból, hanem tettekből is tudják: tiszteletben tartjuk a kívánságaikat és az érdekeiket, és számíthatnak ránk - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke szerdán Brüsszelben.
2026. Január 14. 07:10, szerda | Külföld
Olyan képet posztolt a Fehér Ház, amin Trump Grönlandot kémleli az ablakból
Provokatív fotómontázst osztott meg a Fehér Ház: a képen Donald Trump az Ovális Iroda egyik ablaka előtt áll, tekintetét egy utólag odaszerkesztett, hatalmas Grönland-térképre szegezve.
2026. Január 13. 07:43, kedd | Külföld
Fehér Ház: az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\"
Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\" - közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
2026. Január 12. 07:41, hétfő | Külföld
Felszólította Kubát az amerikai elnök
Donald Trump amerikai elnök az Egyesült Államokkal való megegyezésre szólította fel Kubát, miután az elveszítette legnagyobb támogatójaként Venezuelát.
