Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2016. Június 06. 13:41, hétfő | Helyi

Országos Diákolimpiai Döntőben a kosarasok

Országos Diákolimpiai Döntőben a kosarasok

Kiválóan szerepeltek a hódmezővásárhelyi Szent István utcai Általános Iskola kosarasai a diákolimpián.

A Vásárhelyi Kosársuli egyik legfontosabb bázisául szolgáló intézmény játékosai a 4. korcsoportban az a Diákolimpia Területi Döntőjén ezüstérmesek lettek, míg a 3. korcsoportban versenyző csapat a területi kiírást arany éremmel zárva az országos fináléba jutott.

Lassan 20 éve az egyik legfontosabb bázisa a Vásárhelyi Kosársulinak a Szent István utcai Általános Iskola. Béres Csaba, Patkós József és Szöginé Kotormán Zsuzsanna kiváló utánpótlás nevelő munkájának köszönhetően évről-évre 15-20 második osztályos tanuló ismerkedik a sportág alapjaival az iskolai előkészítő foglalkozásokon.

Az országos u11-es bajnokságban kettő, az u12-esben egy saját csapatot indít az iskola – a nagyobbak pedig a Kosársuli u13-as és u14-es válogatottjában játszanak meghatározó szerepet. Mintegy 50 igazolt kosaras jár ebbe az iskolába.
Ez az alapja annak, hogy a városi- és megyei diákolimpiákon kiválóan szerepelnek a Szent István Általános Iskola csapatai. A 2015/16-os tanévben a 3. és 4. korcsoportban is megyei bajnokok lettek a fiúk, majd a területi döntőn a nagyobbak Debrecenben ezüstérmet szereztek, míg a kisebbek Békésen aranyérmesként az Országos Döntőbe jutottak.

EREDMÉNYEK:

2016.05.24. Békés – 3. kcs.

elődöntő: Hódmezővásárhelyi Szent István Ált. Isk. – Apáczai Csere János Ált. Isk. Nyíregyháza 58:18

Legjobb dobóink: Fulai Bátor 36, Bánfi Balázs 20 pont.

döntő: Hódmezővásárhelyi Szent István Ált. Isk. – Bajai Eötvös József Ált. Isk. 73 : 40
Legjobb dobóink: Bánfi Balázs 46, Fulai Bátor 19 pont.

A csapat tagjai:
Zsadányi Martin 6.a, Kovács Krisztián 6.a, Bene Gyula 6.b, Bánfi Balázs 6.a, Bene István 6.b, Fulai Bátor 6.a, Kiss Bendegúz 5.a, Szenti Szabolcs 5.a, Szél Attila 5.a, Kruzslicz Alex 4.a, Mag Gergő 5.a, Utasi Zsombor 5.a, Németh Dániel 6.a

Szöginé Kotormán Zsuzsanna, Patkós József

2016.05.11. Debrecen – 4. kcs.
elődöntő: Arany János ált. Isk. Nagykőrös – Hódmezővásárhelyi Szent István Ált. Isk. 25 : 66

Legjobb dobóink: Rózsa Patrik 15, Bodócsi Benjamin 12, Bánfi Balázs 9, Nagy Imre 9 pont.

döntő: Debreceni Egyetem Kossuth L. Gyakorló Gimn. és Ált. Isk. – Hódmezővásárhelyi Szent István Ált. Isk. 76 : 69

Legjobb dobóink: Rózsa Patrik 16, Nagy Imre 11, Forrai Viktor 8,Horváth Viktor 6, Bodócsi Benjamin 6, Bánfi Balázs 5, Fulai Bátor 5 pont

A csapat tagjai:
Gyurkovics Balázs (7.a), Vörös Viktor (7.a), Fulai Bátor (6.a), Kállai Csongor (8.a), Forrai Viktor (8.a), Bodócsi Benjámin (7.b), Cseszkó Szabolcs (7.a), Horváth Viktor (7.a), Nagy Imre (8.a), Bánfi Balázs (6.a), Rózsa Patrik (8.a), Sirkó Hunor (8.a)

Szöginé Kotormán Zsuzsanna, Patkós József

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár

A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat

Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.

2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld

Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.