Városlista
2025. szeptember 29, hétfő - Mihály

Hírek

2013. December 28. 20:12, szombat | Kék hírek
Forrás: MTI

Őrizetbe vettek egy 41 éves férfit a fóti gyilkosság miatt

Őrizetbe vettek egy 41 éves férfit a fóti gyilkosság miatt

A 41 éves B. Zsolt fóti lakost gyanúsítja a rendőrség azzal, hogy szóváltás után megszúrta ismerősét a Pest megyei városban szombat délután. A sértett a helyszínen életét vesztette - tájékoztatta a megyei rendőr - főkapitányság szóvivője az MTI-t.

A gyanúsítottat őrizetbe vették, kihallgatása jelenleg is tart.
Beluzsárné Belicza Andrea elmondta, hogy az eddig rendelkezésre álló adatok szerint B. Zsolt egy férfitársaság tagjaként egy fóti családi házban szórakozott szombat délután. Három óra körül szóváltásba keveredett a szintén a házban lévő 38 éves ismerősével, majd mellkason szúrta.
A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kiérkező mentők már nem tudták megmenteni az életét - tette hozzá a szóvivő.
B. Zsoltot a rendőrök a bűncselekmény elkövetésének helyszínén elfogták, majd előállították a Dunakeszi Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatják ki.
A férfi ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást, és kezdeményezik előzetes letartóztatását - közölte Beluzsárné Belicza Andrea.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Kék hírek

Megtalálták a hetekkel ezelőtt eltűnt túrázót a Pilisben

Vasárnap délelőtt megtalálták a szeptember 7-én eltűnt túrázó holttestét a Pilisben - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán.

2025. Szeptember 22. 09:49, hétfő | Kék hírek

Nyári NAV ellenőrzés - Minden 5. esetben talált szabálytalanságot a hatóság

Több mint kétezer-ötszáz ellenőrzést végzett, és ötszáz adóügyi visszaélést talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal június. 10 és augusztus 31. között a Balatonnál és a Velencei-tónál – jelentette be a NAV hétfőn kiadott közlem

2025. Szeptember 16. 07:45, kedd | Kék hírek

Választási csalás - Hirtelen több választópolgár lett a zala megyei faluban

Tömeges betelepülés miatt meg kell ismételni a Magyarföldön szeptember 7-én tartott időközi önkormányzati választást, a törvénysértés miatt a rendőrségnek is átadják az iratokat

2025. Szeptember 13. 09:28, szombat | Kék hírek

A vezetés közbeni telefonhasználatot ellenőrzi a rendőrség az utakon

Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik