Hírek
2019. Április 03. 05:04, szerda |
Belföld
Forrás: police.hu
Nyereményjátékos trükkel csaltak ki 300 ezer forintot

Elfogták a rendőrök azt a férfit és nőt, akik nyereményjátékra hivatkozva 300 ezer forintot csaltak ki egy III. kerületi idős asszonytól.
A 28 éves sásdi I. Roland március 28-án délelőtt felhívott egy III. kerületi idős asszonyt, és közölte vele, hogy egy nyereményjátékban kisorsolták, de a nyeremény átvétele előtt még néhány feladatot végre kell hajtania. Először egy ATM bankautomatán keresztül utaljon át százezer forintot, majd vegyen fel szintén százezer forintot, és azt egy nemzetközi pénzküldéssel foglalkozó cégen keresztül küldje el a részére. Ezután egy általa megadott bankszámlaszámra újabb két átutalásra utasította a sértettet.
A férfit társa, a 23 éves mezőcsáti P. Vivien bűnsegédként segítette a bűncselekmény elkövetésében. Az elkövetők 300 ezer forintot csaltak ki az idős asszonytól.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. kerületi Rendőrkapitányságának nyomozói azonosították az elkövetőket, és a tiszaújvárosi rendőrökkel közösen március 30-án Mezőcsáton elfogták őket. A III. kerületi rendőrök a férfit csalás vétség miatt, társát bűnsegédként elkövetett csalás vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A nyomozók I. Rolandot őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet az illetékes bíróság 2019. április 1-jén elrendelt. P. Vivien szabadlábon védekezik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 12. 08:43, szombat | Belföld
Orbán Viktor: az ukrán elnök nem mondhatja meg a magyaroknak, mit gondoljanak
2025. Július 12. 08:43, szombat | Belföld
Vihar - Helyreállította az áramszolgáltatást az E.ON
2025. Július 12. 08:41, szombat | Belföld
Debrecen a TOP3-ban az Európa Zöld Fővárosa címért zajló versenyben
2025. Július 11. 09:12, péntek | Belföld
A Mondeléz átadta legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkját Székesfehérváron
A Mondeléz International csütörtökön hivatalosan is átadta új napelemparkját székesfehérvári gyárának területén: a 2,3 millió dolláros beruházásból a cégcsoport legnagyobb közép-kelet-európai napelemparkja jött létre.