Hírek
2012. Augusztus 02. 11:48, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Nemzetközi töltöttkáposzta-főző versenyt rendeznek Röszkén

Nemzetközi töltöttkáposzta-főző versenyt rendeznek szombaton a Csongrád megyei Röszkén; a gasztronómiai vetélkedőre eddig harminckét csapat nevezett Magyarországról és a határon túlról.
A legtöbb versenyző helybéli vagy a környékbeli településekről érkezik a határ menti községbe, de az indulók között lesz komáromi és több külföldi csapat is Magyarkanizsáról, Horgosról, illetve a Temes megyei Végvárról – mondta Szécsi Andrea szervező csütörtökön az MTI-nek.
A program reggel fogatos felvonulással indul Röszke utcáin, majd reggel nyolckor elkezdődik a főzés. A versenyen legfeljebb négyfős csapatok nevezhetnek, amelyek maguk gondoskodnak minden, a főzéshez szükséges alapanyagról, fűszerről és kellékről, az egészségügyi előírások miatt a töltött káposztához szükséges darált húst azonban a szervezők biztosítják.
Az amatőr és profi szakácsoknak délben kell az egyéni fantázia szerint tálalt három darab töltött káposztát a zsűrinek bemutatniuk. Az ételkompozíciókat a Frank Sándor Venesz-díjas mesterszakács vezette zsűri több szempont alapján értékeli. A helyezések eldöntésénél figyelembe veszik az egységes ízharmóniát, a szín- és illatkompozíciót, a tájjellegű fűszerezést, ízhatást, valamint a tálalás esztétikai kivitelét. A gasztronómiai seregszemlén különdíjakat is osztanak, kiválasztják a legjobb tradicionálisan készített, a legimpozánsabban tálalt és a legújszerűbb ízlésvilágú töltött káposztát is.
Szécsi Andrea elmondta, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján a versenyzők kreativitása határtalan: készült már töltöttkáposzta pulykahússal vagy hallal, felhasználtak a töltelékhez füstölthúst, kolbászt, csülköt és próbálkoztak a vegetáriánus változattal, a fűszerek között pedig kaporral vagy csomborral is. A legnagyobb sikere azonban mindig a hagyományos, sertéshússal és árpakásával főzött változatnak volt.
A szervező szerint az ízletes töltött káposzta titka a jó minőségű alapanyagokban, a megfelelő módon savanyított káposztalevelekben rejlik, s abban, hogy az ízesítéséhez a só és bors mellett kiváló minőségű őrölt paprikát használjanak föl. Ez utóbbi Röszkén nem okozhat problémát, hiszen a község határa a szegedi fűszerpaprika egyik legfontosabb termőhelye.
A versenyzők annyi töltött káposztát készíthetnek, amennyit akarnak, a szervezők csak a zsűrizésre kínált ételt kérik el; ha több káposztát főz egy-egy versenyző, magának kell gondoskodnia arról, hogy társakat találjon az elfogyasztásához. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján ezzel azonban nem lesz gond. A versenyzők általában büszkén kóstoltatják ételremekeiket, és a rendezvény látogatóinak a helybéli vendéglősök is készítenek töltött káposztát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Orbán Viktor a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Númán Kurtulmust, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét, aki hivatalos látogatást bonyolít Magyarországon
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Belföld
Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható erős széllel a héten
Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: