Hírek
2016. Október 03. 15:34, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Németországi zenészpalánták az Emlékpontban
Egy régi, gyermekkori kapcsolatnak köszönhető, hogy a Hannoverhez közeli Hemmingen városának zeneiskolásai Hódmezővásárhelyre látogattak.
A csoport a Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskolában tett látogatást követően az Emlékpontot kereste fel.
Gulyás László, a német iskola zenetanára együtt gyerekeskedett a vajdasági Adán a sándorfalvi művészeti iskolát működtető, de Vásárhelyen élő Kaszás Lászlóval, akiknek tanítványai másfél évtizede keresik fel egymás településeit.
A látogatás szervezői fontosnak tartották, hogy a középiskolás korú német diákok – akik között vonós és rézfúvós hangszeren tanulók mellett zongorista növendékeket is találunk – megismerjék Hódmezővásárhely rendszerváltás előtti időszakának történetét, így esett a választás a város 1945 és 1990 közötti korszakát bemutató Emlékpontra.
Az intézményben Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történésze mutatta be a tanulóknak a kiállítást, amelyen keresztül a vendégek megismerkedhettek a 45 utáni téeszesítésssel, a Fehér Gárda mozgalommal, és láthatták az államszocialista rendszer által előnyben részesített szocreál képzőművészeti alkotások és a vásárhelyen alkotott festők által megvalósított realista stílus közötti szembetűnő különbséget is.
A Németországból érkezett csoport a nap folyamán felkereste a Zsinagógát és a Magyar Tragédia 1944 kiállítóhelyet, végül a diákok a vásárhelyi strandot is meglátogatták.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
