Hírek
2015. Április 27. 13:50, hétfő |
Helyi
Forrás: Elek András- Emlékpont
Németh László emléknap Hódmezővásárhelyen

Megemlékezés az Emlékpontban az író születésének 114. évfordulóján.
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Németh László Társaság emléknappal tiszteleg Németh László író előtt születésének 114 évfordulóján. Április 28-án délután 5 órakor a Németh László tanulmányi pályázat díjait Almási István, Hódmezővásárhely polgármestere adja át, majd bemutatják a Németh László és felesége levelezését feldolgozó kötetet az Emlékpontban.
A Németh László Társaság közgyűlésével veszi kezdetét április 28-án, kedden 16 órakor a Németh László megemlékezés-sorozat Hódmezővásárhelyen, az Emlékpontban.
17 órakor a Németh László Középiskolai Tanulmánypályázat díjazottjait Almási István, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere köszönti és adja át a díjakat, a pályamunkákat Lami Pál, a budapesti Németh László Gimnázium nyugalmazott igazgatója értékeli. Fél hatkor „… tőlem külön nem engedlek” - Németh László és felesége levelezése 1920-1973 című kötet (sajtó alá rendezte Németh Ágnes és Gál Mihály) bemutatója lesz az Andrássy úti közgyűjteményben. A kötetet Füzi László irodalomtörténész, a Németh László Társaság elnöke ajánlja az érdeklődők figyelmébe, az esten Németh László és Démusz Ella levelezéséből Farkas Andrea és Pataki Ferenc színművészek olvasnak fel. A „Családapaságom szolgálati bizonyítványa” című előadást Borbás Andrea és Varga Katalin szerkesztette. Az emléknapot 18:30-kor koszorúzás zárja a Németh László Városi Könyvtárnál.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 03. 08:57, vasárnap | Sport
Magyar Nagydíj - Meglepetésre Leclerc-é az első rajtkocka
Meglepetésre Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője szerezte meg az első rajtkockát a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat az élről.
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.