Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2017. Március 17. 11:43, péntek | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Nem kémcsövet vettek az ötvenezer forintból

Nem kémcsövet vettek az ötvenezer forintból

Hatvan éve ajánlotta fel Németh László Kossuth-díjának összegét a Bethlennek

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverését követően a párthatalom Németh László írónak ítélte a Kossuth-díjat, aki az elismerést bár elfogadta, a vele járó ötvenezer forintot a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium könyvtárának ajánlotta fel az állomány gyarapítására – mondta el bevezetőjébenaKossuth-díj „taktikai megfontolásból”című konferencia elvezető elnöke, Miklós Péter, az Emlékpont intézményvezetője. A Bethlen Gábor Református Gimnáziumban rendezett tanácskozáson átadták a Németh László plakettet is.

– Németh László annak a városnak a fiataljai számára ajánlotta fel az állami kitüntetéssel járó összeget, amely őt üldöztetése idején befogadta, számára menedéket biztosított – mondta el az intézményvezető, rámutatva, a kádári hatalom a forradalmat követő megtorlások idején egyfajta kegyet igyekezett gyakorolni azzal, hogy a népi írók kiemelkedő alakjának tevékenységét állami kitüntetéssel ismerte el. – Németh László emlékének és műveinek azzal tehetünk a legtöbbet, ha olvassuk írásait – tette hozzá Miklós Péter a város, a Németh László Társaság, az író nevét viselő városi könyvtár és gimnázium, a református gimnázium és az Emlékpont szervezésében létrejött tanácskozáson.

– Németh László nem volt jelen a Kossuth-díj átadásán, de otthonában sem tartózkodott, Judit lányához költözött attól tartva, hogy a hatalom kényszerítheti az elismerés átvételére – jelentette ki előadásában Füzi László irodalomtörténész, a Németh László Társaság elnöke. Németh László 1957. március 16-án – a tanácskozás napja előtt épp hatvan évvel – írt levelet két, egykori vásárhelyi tanártársának, Sipka Sándor feleségének, Serfőző Rózsának, amelyben értesítette őket elhatározásáról. Az összeget takarékbetétkönyvben ügyvédi letétbe helyezte, hogy abból a vásárhelyi alma mater könyvtárát gyarapíthassák. ­ Az új hatalom egységet igyekezett demonstrálni az elismeréssel, amelynek nagydíját akkor Kodály Zoltánnak ítélték – mondta el az irodalomtörténész.

Németh László 1956-ban és annak szellemiségében a nemzet erkölcsi felemelkedését látta megtestesülni, amikor diákok, munkások és katonák hossza szervezkedés nélkül egységben léptek fel a megszálló szovjet csapatok által biztosította erővel fellépő hatalom ellen.

Monostori Imre irodalomtörténész Király István akadémikus korabeli jelentését idézte, amely szerint Németh László nem állt szemben a szocializmus építésével, de csak addig, ameddig az a nép felemelkedését szolgálja. Németh László 1959 őszén öthetes utat tett a Szovjetunióba, s azUtazáscímű, a szovjet út során szerzett tapasztalatai alapján született színpadi művének metaforikus üzeneteit a kor ítészei vélhetőleg nem értették, hiszen a szovjet rendszerrel szemben kritikát megfogalmazó darab nemcsak kiadásra, de több alkalommal színpadra is került.

Monostori Imre emlékeztetett: egy alkalommal Aczél György tanulmány megírására kérte fel Németh Lászlót a hazai kultúra színvonalának emelésének lehetőségeiről, azonban a dolgozat a szocialista kultuszminiszter páncélszekrényében végezte olvasatlanul, ahonnan csak a nyolcvanas években kerülhetett elő.

Simon Ferenc irodalmár, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanára az 1723-ban létrehozott református intézmény 1727-ben alapított könyvtárát bemutatva kiemelete: olyan ritkaságok is találhatók a negyvenezer kötet között, mint Szenczi Molnár Albert szótára és Bibliája, vagy Bornemisza Péter 1574-ből származó prédikációs könyve.

Az iskolának az volt a terve, hogy a Németh Lászlótól érkezett ötvenezer forintos adományból a kémiaszertárt újítják fel, de azt más forrásból fedezték, így a Kossuth-díjhoz járó ötvenezer forintból több mint kétezer kötetet vásároltak, köztük nemcsak magyar, de német, francia és angol nyelvű szépirodalmi műveket, amelyeket a városban a „könyvtárosok könyvtárosaként” emlegetett Imolya Imre rendezett katalógusba.



A tanácskozást követően került sor a Németh László Társaság országos tanulmányi versenyének eredményhirdetésére. Az első díjat a veszprémi gimnazista, Mann Lotti veheti majd át, az eseményen a második díjat megosztva Kőrösi Kira Eszter, a Németh László Gimnázium tanulója (felkészítője Dr. Borbáth Árpádné) és a bethlenes Szabó Anna (felkészítője Juhász-Szabó Katalin) vette át, míg a harmadik díjban a szintén bethlenes Nagy Benjámin (felkészítője Simon Ferenc) részesült, a különdíjat pedig Tarján Ádám érdemelte ki, felkészítője Dr. Borbáth Árpádné.

A Németh László-plakettet ebben az évben Árva László, az író nevét viselő társaság titkára, a Németh László Gimnázium igazgatója vehette át Dr. Kószó Péter alpolgármestertől. A laudációt ismertető Simon Ferenc kiemelte: az igazgatónak fontos szerepe volt abban, hogy az egykori Hódtói Gimnázium Németh László nevét vehesse fel és működése alatt kerülhetett az iskolába az egykori kereszténydemokrata politikus, Isépy Tamás könyvtára és valósult meg a vásárhelyi származású professzor, Gyulai József akadémikus nevét viselő természettudományos labor is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 15:03, péntek | Életmód

Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje

Novemberben 28-tól kerül a országszerte a magyar mozikba Herendi Gábor Futni mentem című új romantikus vígjátéka.

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.