Hírek
2015. November 30. 14:20, hétfő |
Helyi
Forrás: Elek András sajtó- és kommunikációs munkatárs
Negyvennégyen a döntőért
Hétfőn és kedden rendezik a BFMK amatőr művészeti fesztiváljának selejtezőit.
Közel félszáz művészeti produkcióval jelentkeztek a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ amatőr művészeti fesztiváljára, melynek első selejtezőjét november 30-én, hétfőn 15 órai kezdettel rendezik meg a hódmezővásárhelyi kultúrközpont színháztermében.

A Bessenyei Ferenc Művelődési Központ az idén immár harmincadjára szervezi meg kistérségi tehetségkutatóját. A jövő heti selejtezőkön a zsűri negyvennégy egyéni és csoportos produkció közül választja ki azon előadókat, akik fellépési lehetőséget kapnak a vásárhelyi "ki mit tud?" december 12-i döntőjére. A fellépők legtöbbje zenés vagy táncos számmal ‑ a néptánc és balett mellett hastánccal is ‑ áll ki a művelődési központ színpadára, de nem maradhatnak el a klasszikusnak számító vers-, mese- és balladamondók sem, sőt egy, a szerző-előadó édesanyjának írt rap-nóta is szerepel műsorszámok között.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
