Városlista
2026. július 1, szerda - Annamária

Hírek

2014. Április 15. 17:25, kedd | Helyi sport
Forrás: Center Motorsport Club

Nagy Alex győzelme Kiskunlacházán

Nagy Alex győzelme Kiskunlacházán

A hétvégén rendezték a felújított kiskunlacházi arénában a hazai motokrossz sportág idei második hivatalos meghívásos versenyét, ahol a 250-es géposztályban kettős vásárhelyi siker született.

Az első összecsapáson Tápióbicskén Nagy Alex súlyosan megsérült és kiesett a versenyből, ezért fontos volt számára a most vasárnapi eredményes szereplés. Igaz, itt is gondokkal indult az első futam, amikor a rajt egyenes végén, nagy tempónál ütközött a kecskeméti Adamek Imrével, de szerencsére folytatni tudta a versenyt.

Hatalmas akarással sorban vadászta le ellenfeleit és az utolsó körben már sikerült is megszereznie a győzelmet. A második felvonás már sima menet volt, így kettős futamgyőzelemmel állhatott a dobogó legfelső fokára.

A hónap végén sorra kerülő magyar bajnoki nyitányon már alapos edzésmunkát követően, kitűnő motorokkal állhat rajthoz, majd egy hétre rá a csehországi nemzetközi versenyen lesz a folytatás.

Hódmezővásárhelyre június 22.-én érkezik a magyar bajnoki mezőny, amikor már a felújított Rolandring várja a motokrossz sport rajongóit.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Június 30. 16:00, kedd | Életmód

Elindult az idei Magyarok kenyere búzagyűjtés

2026. Június 30. 14:00, kedd | Belföld

Vitézy Dávid: működik a vasúti és a buszközlekedés az országban

Alapvetően működik a vasúti közlekedés, és a buszközlekedés az országban, ugyanakkor zavarok, problémák ilyen hőmérsékleti viszonyok mellett, ilyen melegrekordok mellett sajnos vannak

2026. Június 30. 12:00, kedd | Belföld

Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében

Hankó Balázs fideszes képviselő, volt kulturális és innovációs miniszter szerint ő és munkatársai jóhiszeműen jártak el a kulturális támogatások ügyében. A politikus ezt hétfőn közölte az MTI-vel.