Hírek
2015. Április 07. 11:06, kedd |
Helyi sport
Forrás: Center Motorsport
Motocross verseny Vásárhelyen
Április 12.-én vasárnap ismét a Rolandringen indul az idei szezon a Kelet Kupa pontszerző versennyel, melyen öt felnőtt kategória áll rajthoz.
Ugyanakkor a junior korosztálynak országos bajnoki fordulója lesz és profik is egy meghívásos futamban parádéznak.
A Kelet Kupa felnőtt mezőnyében több vásárhelyi versenyző is indul, a szenior géposztályban Técsy László a győzelméért szorítunk.
A profi kategória meghívásos futama jó felkészülés a hamarosan induló nemzetközi bajnoki küzdelmekre, itt a vásárhelyi kedvenc, Nagy Alex idén először áll rajthoz új csapata, a Hell KTM Kecskemét színeiben, új motorjával, egy KTM 250 SXF-el. Minden képen aranyéremmel szeretné megörvendeztetni szurkolótáborát.
Kivételes élmény lesz a gyerekek bajnoki vetélkedése 50, 65, 85 köbcentis gépeken, akiket már régen láthattunk a Rolandringen. Hihetetlenül ügyesek és gyorsak, még a legkisebbek, az 5-7 évesek is izgalmas csatákat vívnak. Itt lesz a 65-ben induló Kovács Ádám Zsolt, aki a múlt évben számos Nyugat-Európai versenyen győzni tudott, de sikeres volt az EB-n is. De régiónkból is lesznek kiválóságok, Técsy László Márkot, Zanócz Noelt, és a Nagy Alex motoros iskola nebulói t dobogós helyekre várjuk.
Az időmérő futamok 9 órakor, a versenyek 13 órakor kezdődnek a Szegedi úti motocross pályán.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 21. 16:00, kedd | Életmód
MME: ne vigyük haza a madárfiókákat!
A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ezért ne vigyük haza őket - hívja fel a lakosság figyelmét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME).
2026. Április 21. 14:00, kedd | Külföld
Kínai elnök: biztosítani kell a hajózás zavartalanságát a Hormuzi-szorosban
A hajóforgalom zavartalan fenntartására szólított fel a Hormuzi-szorosban Hszi Csin-ping kínai elnök, aki hétfőn telefonon egyeztetett Mohammed bin Szalmán szaúdi trónörökössel - jelentette a kínai állami média hétfőn.
2026. Április 21. 12:00, kedd | Belföld
Ruszin-Szendi Romulusz: cél a morál visszaállítása a hadseregben
A hadsereg moráljának visszaállítását nevezte első és legfontosabb céljának a honvédelmi miniszteri poszt várományosa hétfői Facebook-bejegyzésében.
2026. Április 21. 10:00, kedd | Belföld
Csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára
Tovább csökken a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára, keddtől a benzinért bruttó 6 forinttal, a gázolajért pedig bruttó 14 forinttal kell majd kevesebbet fizetniük a kiskereskedőknek
