Hírek
2015. Szeptember 25. 19:40, péntek |
Helyi
Forrás: Elek András- Emlékpont
„Mondjátok el gyerekeiteknek” Tablókiállítás az Emlékpontban a délvidéki magyar golgotáról
A Keskenyúton Alapítvány, a titói kommunizmus áldozatainak emlékére készült vándorkiállítása szeptember 24-én, csütörtökön 17 órakor nyílik meg Hódmezővásárhelyen, az Emlékpontban.
"Hatvan évig mi nem beszélhettünk ezekről a szörnyűségekről, míg a győztesek kocsmákban, társaságokban, iskolákban nagy hangon dicsekedtek azzal, hogy mit műveltek a német és a magyar lakossággal" - írta Weiss Rudolf szabadkai történelemtanár.

"Az elmúlt húsz esztendő kutatásai egyértelműen igazolják, hogy 1944-45-ben a Délvidéken szervezett magyarirtás folyt különleges kegyetlenséggel a terület eldélszlávosítása érdekében." - olvasható a Bank Barbara történész által összeállított kiállítási anyag bevezetőjében.
Legalább százharminc helységben történtek, több tízezer magyar áldozatot követelő atrocitások. Több, mint hatvan tömegsír helyét azonosították a kutatók. Sok kivégzett tetemét a Tiszába és a Dunába dobták. Délvidék szerte több, mint nyolcvan munkatábor működött, ahová a német lakosság mellett nagy számban magyarokat is elhurcoltak. Az ítélet nélkül likvidáltak bűnösségét utólagosan kreált hamis vádak, feljelentések alapján próbálták meg alátámasztani.
Az 1944-45. évi délvidéki magyarellenes atrocitásokat és a Bácska, Bánát németsége ellen elkövetett kommunista gaztetteket bemutató, 18 tablóból álló kiállítást Gulyás László egyetemi tanár, a Közép-európai Közlemények című folyóirat főszerkesztője, a Délvidék története című monográfiasorozat szerzője nyitja meg csütörtökön délután az Emlékpontban. A megnyitót követően Bank Barbara, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja tart előadást. A tárlat október végéig látogatható a vásárhelyi közgyűjtemény galériájában.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport
Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.
