Hírek
2020. Június 29. 09:50, hétfő |
Helyi
Forrás: A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata
Mintegy 800-an vehetnek részt a nyári diákmunkában Csongrád-Csanád megyében

Július 1-től augusztus 31-ig legalább 800 nappali tagozatos Csongrád-Csanád megyei tanuló vállalhat munkát a Nyári diákmunka 2020 program keretében.
Az országos programot az Innovációs és Technológiai Minisztérium hárommilliárd forintos keretösszeggel hirdetette meg, amelyből 111,5 millió forint segíti a Csongrád-Csanád megyei 16-25 év közötti nappali tagozatos diákok munkavállalását.
A program alatt a diákok számos munkakörben dolgoztak az évek során, a jellemző tevékenységek közé tartoznak az irattárrendezés, katalogizálás, az idősgondozás, egyszerű kisegítő gondozási feladatok. A támogatott foglalkoztatók közül leginkább kiemelést érdemelnek a bölcsődék, óvodák, könyvtárak, valamint a családsegítő- és gondozási központok. Az agrárium és a vendéglátás területén pedig a betanított munka volt jellemző 2019-ben is.
A tavalyi évhez hasonlóan az idei programban nemcsak a területi, települési önkormányzat és önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye lehet munkáltató, hanem a mezőgazdaság, a turizmus és a vendéglátás területén is lehetőség nyílik munkatapasztalat-szerzésre.
Önkormányzati diákmunka esetén maximum napi 6 órás munkavégzésre van lehetőség, és az állam szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében 120.750 Ft/fő/hó munkabért, szakképzettséget igénylő munkakörben 157.950 Ft/fő/hó munkabért, illetve a munkabérhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adót fizeti meg támogatásként.
A mezőgazdaság, a turizmus és a vendéglátás területén legfeljebb napi 8 órás munkavégzés támogatható, a munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó összegének pedig 75 százalékát téríti meg az állam. A fennmaradó bérköltséget és járulékait a munkáltatónak kell viselnie. A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 157.950 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 120.750 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe.
A napi 6 ill. 8 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a fenti támogatási összegek arányosan csökkennek.
A programhoz csatlakozás előfeltétele, hogy a nappali tagozaton tanuló diák a lakó,- vagy tartózkodási helye szerint illetékes járási hivatal foglalkoztatási osztályán közvetítést kérőként nyilvántartásba vetesse magát. Ehhez személyes okmányaival, valamint érvényes diákigazolványával, vagy annak az iskolai tanulmányok befejezése miatti visszavonásakor kiadott iskolalátogatási igazolásával kell a munkaviszony kezdete előtt a járási hivatalok foglalkoztatási osztályán jelentkeznie annak érdekében, hogy a programba vonásának előfeltételét jelentő regisztrációja megtörténhessen.
További részletes tájékoztatásért, valamint a nyilvántartásba vétel érdekében kérjük, forduljon a diák lakó/tartózkodási helye szerint illetékes Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályához:
- Szegedi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 6722 Szeged, Rákóczi tér 1. Telefon: 62/680-961 E-mail: foglalkoztatas.szeged@csongrad.gov.hu
- Csongrádi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 6640 Csongrád, Justh Gyula u. 2/b. Telefon: 63/814-740 E-mail: foglalkoztatas.csongrad@csongrad.gov.hu
- Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 6800 Hódmezővásárhely, Ady Endre út 14. Telefon: 62/681-180 E-mail: foglalkoztatas.hmvhely@csongrad.gov.hu
- Makói Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 6900 Makó, Deák Ferenc u. 6. Telefon: 62/681-470 E-mail: foglalkoztatas.mako@csongrad.gov.hu
- Szentesi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 6600 Szentes, Ady Endre u. 22/B. Telefon: 63/311-587 E-mail: foglalkoztatas.szentes@csongrad.gov.hu
- Kisteleki Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 6760 Kistelek, Kisteleki Ede u. 2. Telefon: 62/681-330 E-mail: foglalkoztatas.kistelek@csongrad.gov.hu
- Mórahalmi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztály 6782 Mórahalom, István király út 1/A. Telefon: 62/681-393 E-mail: foglalkoztatas.morahalom@csongrad.gov.hu
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.