Hírek
2016. Június 17. 10:57, péntek |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Miért kerülnek kövek a sírokra? A holokauszt vásárhelyi áldozataira emlékeztek
A vásárhelyi zsinagóga órája a mai nap is azt az időpontot – tíz óra tíz percet – mutatja, amikor 72 éve, 1944. június 16-án elhurcolták a város 737 zsidó polgárát.
Hódmezővásárhelyen akkoriban ezerötszáz zsidó lakott, és a városban a Beretzk Pál polgármester-helyettes által vezetett helyi közigazgatás ellenállása eredményként nem jelöltek ki gettót. A kutatás 470 vásárhelyi zsidó mártírt tart számon, rájuk emlékeztek ma a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen és a Zsinagógában.

A megemlékezésen Vanderstein Noémi, az Országos Rabbiképző — Zsidó Egyetem doktorjelöltje tartott előadást a zsidó gyász- és temetkezési szokásokról „Jobb a név a jó olajnál és jobb a halál napja a születés napjánál”, Kohelet könyvéből választott címmel.

– Egy-egy zsidó település létrehozásakor az elsők között jelölték ki a temető helyét – mondta el az előadó, aki részletezte a hagyományos zsidó családokban a halálesetkor követett szokásokat, így például azt, hogy a kancsóból olyankor az udvarra öntik a vizet, a haláleset visszafordíthatatlanságát szimbolizálva.

A halott öltöztetését a hagyomány szerint csak arra jogosult személy végezheti, az elhunytra fehér ruhát öltenek, a feje alá a szentföldről származó földnek kell kerülnie, s a halottat a temetéshez egyszerű koporsóba fektetik. A gyászolók a búcsúztató szertartás kezdetén ruháikat megszaggatják, ezzel is kifejezve örömtelenségüket, míg a halottat a sírig kísérő útjuk során hétszer állnak meg imádkozni.

Vanderstein Noémi a zsidó temetőket ismertetve beszélt arról, hogy kell, hogy legyen egy – a keresztény megnevezés szerinti ravatalozóhoz hasonló – szertartási épület, ahol a halott öltöztetése és a gyászolók ruháinak megszaggatása is történik.


A zsidó szokások szerint a temetést követő harminc napban nem látogatják a sírhelyet, megnyugvást hagyva a halottnak és saját lelküknek is, majd az egy hónap elteltével mennek ki először a temetőbe. A sírokon héberül olvasható az elhunyt neve, valamint egy-egy jel, amely a halottnak a közösségben betöltött szerepére utal.


A zsidó temetőbe nem visznek virágot, csak kavicsot helyeznek a sírra – így nem kerülhet egyik sírra kisebb, míg a másikra nagyobb sírcsokor, viszont a kavicsok száma jelzi, hogy hányan emlékeznek az elhunyt személyre.


Az előadást követően a megemlékezés résztvevői a zsinagóga előterében elhelyezték az emlékezés mécseseit és köveit, miközben egy – idén januári, szintén a Magyar Tragédia 1944 Kiállítóhelyen megvalósult projekt során rögzített – felvételen a Németh László Gimnázium diákjai olvasták fel a vásárhelyi holokausztáldozatok névsorát.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 02. 14:00, hétfő | Belföld
MTÜ-elnök: tavaly történelmet írt a magyar turizmus
2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld
Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson
Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.
