Hírek
2019. Március 12. 11:31, kedd |
Helyi
Forrás: Tordai Kamilla ka. kommunikáció MH 5. Bocskai István Lövészdandár
„Menetelő századok”

Koncertsorozat keretében népszerűsítette a katonai pályát a diákok körében februárban a Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar.
A Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. „Menetelő századok” programjának keretein belül az MH 5. Bocskai István Lövészdandár Hódmezővásárhely Helyőrség Zenekarát hallhatták a diákok Csongrád megyében több helyszínen is.
A koncertsorozat első bemutatkozó előadása novemberben volt Szegeden, az IH Rendezvényközpontban, ahol három nap alatt összesen tíz hangversenyt adott a katonazenekar. Az őszi előadásokon nagyjából háromezer alsó és felső tagozatos tanuló ismerkedhetett meg a katonazenével és a Magyar Honvédségnél használt hangszerekkel.
A rendezvény folytatásaként, februárban tíz városban tizenkét koncerten találkozhattak a diákok a vásárhelyi zenekarral . A rendezvényeken jól ismert opera áriák (Varázsfuvola, Sarasto áriája), filmzenék (Indiana Jones, Star Wars) és mesezenék csendültek fel.
A zenekar karmesterhelyettese, Gömöri Balázs százados szerint ezen alkalmakkor a fiatalok betekintést nyerhettek a katonaéletbe és a katonazenekarok történelmébe. „Sok diák számára az újdonság varázsát jelentette a zenekar megjelenése. A koncertsorozat lehetővé tette, hogy a katonaéletet közelebb hozzuk a civil társadalomhoz – volt olyan tanuló, aki korábban még nem látott katonát. A koncertek után számtalan pozitív visszajelzést kaptunk a diákoktól, amely egyfajta megerősítést jelent számunkra, hogy szükség van az ilyen jellegű együttműködésre, fellépésekre.”
A rendezvény az elmúlt három hónapban hozzávetőlegesen hétezer diákhoz ért el.
Fotó: Tordai Kamilla ha.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport
Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is
Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.
2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld
Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva
Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.