Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2015. December 14. 13:10, hétfő | Helyi sport
Forrás: Martonosi János-sajtófőnök

Megvan az első idegenbeli győzelem!

Megvan az első idegenbeli győzelem!

Megszerezte negyedik sikerét a bajnokságban a Vásárhelyi Kosársuli.

A kék-sárgák 15 pontos hátrányból fordítva, fantasztikus végjátékkal szerezték meg első idegenbeli sikerüket az Óbudai Kaszások csarnokában. Szombaton a Honvédot fogadják a Hódtói Sportcsarnokban.

Fej-fej mellett haladtak a gárdák az első 5 percben, Vas és Csorvási termelte a vendégpontokat. (9-9) Ezután Krasznaiék vették magukhoz az irányítást, de csak átmenetileg. A második negyedre ugyanis már a Kosársulinál volt a soványka 1 pontos előny.

Két perc után Varga Dániel törte meg a csendet, amit újabb közelivel fejelt meg. (23-28) Nem bírtak egymással a gárdák: ismét közelebb jöttek a Kaszások, sőt Takács tripláival fordítottak. A vezetés megtartásában fontos szerepe volt az ekkor már 15 pontnál járó rutinos Gorskinak. A periódus második felében rövidzárlat következett be dr. Elek András fiainál, amit Sebők két trojkával igyekezett kihasználni. 10 egységgel tudtak meglépni, ami a félidőig főleg a vásárhelyi nevelésű Kováts Róbertnek köszönhetően nőtt tovább.

49-38-nál kezdődött a harmadik 10 perc, de tovább nőtt a különbség. Az elsősorban a palánk alatt otthonosan mozgó Gorski bevágott egy hármast. (56-42) A kék-sárgában Csorvási tartotta a lelket, ami azonban csak a tisztes távolságban maradásra volt elég. A vásárhelyi center mellé Wirth zárkózott fel, de ellenfeleik folyamatosan visszaverték a felzárkózási kísérleteiket. A beálló Varga Dániel ketteseivel viszont tíznél kevesebbre olvadt a hátrány a zárójátékrész előtt. (67-58)

Pavlovic góljaival feléledt a vendég remény: 8 perc volt hátra és csak 5-öt kellett ledolgozni a Hódmezővásárhelynek. Ráadásul Vas vágott egy trojkát, Horváth passza után pedig Csorvási egy kettest, ami után már 67-67 állt az eredményjelzőn. Majd Pavlovic percei következtek, két kettest húzhattak be a statisztikusok a neve mellé. Az időkérés sem segített a Kaszásokon: Vas három büntetőjével már 76-70-re vezettek a vásárhelyiek. Felváltva estek a kosarak, de Varga Zalán hárompontosa után már érezni lehetett, hogy nem a budapestieké lesz a győzelem, amit végül 86-92 arányban a Vásárhelyi Kosársuli szerzett meg.

Óbudai Kaszások - Vásárhelyi Kosársuli SE (23-24, 26-14, 18-20, 19-34)

NBI B csoport, alapszakasz VIII. forduló vezette: Jurák K., Tóth K. és Sabáli L.
Budapest, Kaszás Csarnok, 50 néző.

Kaszások: Krasznai 4, Takács 12/9, Mondzinger 14/3, Kováts 22, GORSKI 18/3,
csere: Petrucsik 2, Sebők 12/6, Tóth 2, Szeleczky-.
Edző: Kertész István

Kosársuli: Vejinovics -, Horváth 3/3, VAS 16/9, VARGA D. 12, CSORVÁSI 20,
csere: Kis Molnár -, WIRTH 26/9, PAVLOVIC 10, Varga Z. 5/3, Czibere -.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

Dr. Elek András: „Szinte reménytelen helyzetből arattunk óriási győzelmet. Idegenben fantasztikus dolog 15 pontos hátrányból nyerni. Végre megvan az első vendégsikerünk!”

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 02. 07:33, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Ferencváros nyerte a rangadót

A címvédő Ferencváros egygólos mérkőzésen nyert a kupagyőztes Paks otthonában a labdarúgó Fizz Liga 20. fordulójának vasárnapi rangadóján.

2026. Február 02. 07:27, hétfő | Életmód

Folytatódik a csapadékos, de enyhe időjárás a jövő héten is

2026. Február 02. 07:26, hétfő | Belföld

Ma indul az Otthoni Energiatároló Program

Hétfőn 10 órakor elindul az Otthoni Energiatároló Program pályázati szakasza, a jelentkezők 2,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kaphatnak korszerű akkumulátor telepítéséhez

2026. Február 02. 07:25, hétfő | Sport

Női vízilabda Eb - Az izraeliek elleni győzelemmel elődöntős a magyar válogatott

A magyar női vízilabda-válogatott a várakozásnak megfelelően fölényesen, 22-6-ra nyert vasárnap az izraeli csapat ellen, ezzel elődöntőbe jutott a funchali Európa-bajnokságon.