Hírek
2015. December 03. 13:42, csütörtök |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt.
Megvan a MÁV-csoport gyermekrajzpályázatának közönségdíjasa

A Pető Gábor rajzára érkezett 6848 szavazat vonatos osztálykirándulást ér.
Pető Gábor tízéves budapesti tanuló nyerte a MÁV-csoport „Ha nagy leszek, vasutas leszek!” elnevezésű gyermekrajzpályázatának közönségdíját. A Kapocs Általános és Magyar-Angol Két Tannyelvű Iskola diákjának rajza három hét alatt több mint 6800 szavazatot kapott az interneten. Pető Gábor ezzel egy belföldi vonatos osztálykirándulás vasúti költségét nyerte el iskolai osztályának.
A vasúttársaság 8 és 12 év közötti gyermekeknek hirdette meg rajzpályázatát októberben. A ceruzával, festékkel, tollal, filctollal, illetve zsírkrétával készült rajzoknak vasúttal kapcsolatos élményt kellett ábrázolniuk. A pályázatra több mint ötszáz pályamű érkezett, azokat szakmai zsűri értékelte. Holtversenyben két pályázó – a 9 éves Haidekker Zsófia és a 12 éves Farkas András – alkotása bizonyult a legjobbnak.
Az első helyezett rajzok felhasználásával készülő grafika a MÁV-START egyik, forgalomban részt vevő TRAXX mozdonyát díszíti majd, így azt országszerte láthatják az utasok. A matricázott mozdonyt 2016. január 18-án avatja fel ünnepélyesen a vasúttársaság. A győztesek iskolai osztályai pedig ingyenesen látogathatnak el a Magyar Vasúttörténeti Parkba.
A pályázatnak egy internetes közönségszavazás is a részét képezte: a világhálón november 9. és 30. között lehetett voksolni a pályaművekre. Pető Gábor rajza ebben a versenyben kapta a legtöbb szavazatot, így nyerte el a közönségdíjat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.