Hírek
2011. November 04. 14:49, péntek |
Bulvár
Forrás: STOP
Megvakulhat Bajor Imre
Bajor Imre majd' két hete él abban a tudatban, hogy hirtelen jött és örömmel fogadott látásjavulása a szürke hályog első tünete.
A tényre barátja és kolléganője, Hernádi Judit hívta fel a figyelmét a Heti Hetes felvételén. A színész akkor nagyon megijedt, és megígérte: napokon belül szakemberhez fordul.
Az orvosoktól hírhedten rettegő komikus ennek ellenére a mai napig nem mutatta meg szemét hozzáértő személynek, az Új Ásznak pedig elárulta: a közeljövőben nem is áll szándékában.
- Én csak a halálom előtt egy nappal megyek önként a bitófára, azaz látogatok meg egy orvost. Most jól látok, és ha ez a javulás valóban azt jelzi, hogy kialakulófélben lévő szürke hályogom van, akkor nyilván lesznek majd tüneteim is. Ha ez bekövetkezik, majd akkor napirendre kerül a szemészet is - nyilatkozta a napilapnak a humor nagyágyúja.
A lap ugyanakkor felkereste dr. Bense Tamás orvost is, aki szerint a színész hamar teljesen elveszítheti látását, ha nem kér segítséget.
- Saját felelősségre mindenki azt csinál az egészségével, amit csak akar. Ugyanakkor várható, hogy amennyiben a művész úrnak valóban kialakuló szürke hályog megbetegedése van, egyre rosszabbul fog látni, míg végül a teljes szürkeség vár rá. Ha ez bekövetkezik, még közlekedni sem lesz képes önállóan, amíg el nem végzik rajta a szükséges műtétet. A kezelésre más út nem létezik. Ugyanakkor ha időben kés alá fekszik, jelentős életminőségbeli javulásra számíthat - fejtette ki a napilapnak dr. Bense Tamás.
STOP
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:32, csütörtök | Bulvár
Húsz éles bevetésen vett részt a baltikumban a magyar légierő
2025. November 12. 07:26, szerda | Bulvár
Rick Astley visszatér a Paloznaki Jazzpiknikre
Rick Astley, Dee Dee Bridgewater, az Electro Deluxe és a Deladap is fellép a jövő évi, immár 14. alkalommal megszervezett Paloznaki Jazzpikniken, amelyet 2026. augusztus 6-tól 8-ig rendeznek a Balaton-felvidéki településen.
2025. November 11. 07:41, kedd | Bulvár
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke
2025. November 10. 07:43, hétfő | Bulvár
Dubai a milliomosok számára a legvonzóbb város
Dubai lett a vagyonos magánszemélyek számára a legvonzóbb város a Savills londoni székhelyű globális ingatlanpiaci szolgáltató által készített rangsorban.
