Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2018. Szeptember 10. 10:32, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Megtört életutak

Megtört életutak

Száz évvel ezelőtti sorokat tesz áltélhetővé az Emlékpont kiállítása

Péntek délután nyílt meg a hódmezővásárhelyi Emlékpontban Margittai Gábor és Major Anita Emberi sorsok Szibériától Szardíniáig. Hadifogoly magyarok a Nagy Háborúban című nemzetközi multimédiás kiállítása. A megnyitó eseményen Kakas Béla, a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke bemutatta a megyei önkormányzat által az első világháború lezárásának centenáriuma alkalmából megjelentetett Miklós Péter által írt „Szörnyű dicsőségünk”. Az első világháború Csongrád megyei hőseinek emlékezete című kötetét.

Kakas Béla emlékeztetett: az első világháborúban Csongrád és Csanád vármegye szenvedte el arányaiban a legnagyobb veszteségeket az országban, s kötelességünk megőrizni a 1914 és 1918 között több mint tízezer Csongrád megyei elesett katona emlékét. A megyei közgyűlés elnöke kiemelte, hogy a kötet szerzője a száz évvel ezelőtti események megidézése mellett számba vette Csongrád megye településeinek hőseit és a hősök emlékére emelt emlékműveket is.

Az Emlékpont új, egy hónapig látható kiállítását megnyitva Miklós Péter, a közgyűjtemény intézményvezetője, a Tornyai János Múzeum igazgatója hangsúlyozta: az Emlékpont mindig is feladatának tekintette emlékezni a város hőseire, a legnagyobb veszteséget elszenvedett közösségekre, ezért az intézmény bekapcsolódott a város első világháborús emlékbizottságának munkájába is. A Hősök Napjára kiállítással, konferenciával, könyvkiadással emlékezett az intézmény, tavaly pedig az Emlékpont a Harctér és fogolytábor című, vásárhelyi bakanaplókat publikáló kötetét jelentette meg, s idén tavasszal Nagy Gyöngyi, az Emlékpont történészének kurátorsága mellett a nagy háború izraelita hőseinek sorsát bemutató tárlatát rendezte meg.

Az első világháború lezártának centenáriumához közelítve a hadifogolysorsokat tárja az érdeklődők elé a Szibériától Szardíniáig című kiállítás, amely tablóinak tanúsága szerint magyar hadifoglyokat még Latin-Amerikába is sodort a sors. A marxista történetírás a Nagy Háborút tömegháborúként és anyagháborúként definiálta, ahol az emberekre a nagyhatalmak stratégái csak anyagként tekintettek – jelentette ki a múzeumigazgató. Miklós Péter hozzátette: Margittai Gábor és Major Anita kiállításán azonban személyes példákon, élettörténeteken és sorsokon keresztül válik a háború a tablókon, képeken, dokumentumokon keresztül kézzel foghatóvá, elképzelhetővé és száz év távlatából is átélhetővé és megélhetővé. A történész szerint a tárlat közelebb hozza hozzánk azt az áldozatot, amelyet eleink sokszor a mai magyar államhatártól sok száz kilométerre voltak kénytelenek vállalni és elszenvedni.

Major Anita és Margittai Gábor munkája során a határon túli magyar kisebbség, a „külső magyarok” sorsát vizsgálja, azonban nemcsak a ma élőkét, hanem a „halottak szórványát” is kutatja. Kétszemélyes kutatóexpedícióik során a Kárpát-medence mellett egzotikus vidékeken is nyomoznak elfeledett, vagy elhallgatott történetek után, hogy eredményeiket könyvek, filmek és vándorkiállítások formájában adják közre.

A hadifoglyok sorsának kutatása során az alkotók azzal szembesültek, hogy a fogságból hazatérőkre szétszakított, nyomorgó család, megszállt otthon, eltaposott karrier, megbélyegzés, szégyen és hallgatás várt. Az a haza már nem volt többé, amelyért ölt és vérét is adta volna egy ember, legyen az földműves, képzőművész, hivatalnok, vagy egyetemi tanár. A kiállítás a rendes kerékvágásukból kibillentett emberi sorsokat mutat be, a fogságba eséstől a táborok mindennapi életén át a hadifogolyművészetig, a szenvedésektől a lelki vigaszon át az emlékezeti kultúráig. Ki kell mondanunk több mint száz év után – Gyóni Géza sorait parafrazálva –, hogy a hadifogoly nem csak szürke rab, hanem hős halott – fogalmazott a Major Anita.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 15:03, péntek | Életmód

Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje

Novemberben 28-tól kerül a országszerte a magyar mozikba Herendi Gábor Futni mentem című új romantikus vígjátéka.

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.