Hírek
2022. Június 30. 10:21, csütörtök |
Sport
Forrás: Hajósi Miklós
Megint pech!

Ismét nem volt szerencsés versenyünk a Rallyecross OB fuglaui fordulójában, mivel Benyó Máté Ford Supercarja olyan módon sérült az elődöntőben, hogy a döntőben nem tudott érdemben részt venni.
Viszont Kovács Sami idei legjobb teljesítményét nyújtva 4. lett a Super 1600-ban, ami a magyar értékelés 3. helyét jelentette számára.
„Ez sajnos egy tipikusan olyan hétvége volt számunkra, amiből le kell vonni a tanulságokat és tovább kell lépni. Nem lehetek elégedett a teljesítményemmel, nehezen találtam a ritmust a hétvégen, éreztem magamon a mentális fáradtságot, amit az elmúlt időszak során cipeltem magammal és sajnos ez hatással lehetett most a teljesítményemre is. Az elődöntőben éreztem azt leginkább, hogy össze tudtam magamban annyira rakni a pályát, hogy harcolhatunk akár a győzelemért is. Sajnos egy ugratás következtében olyan károkat szenvedett az autó, hogy a döntőben csak pálcát dönteni álltam fel a rajtrácsra. A csapat minden tőle telhetőt megtett, hogy kijavítsa a károkat, de sajnos szerkezetileg olyan problémák léptek fel, amit már nem lehetett két futam között érdemben orvosolni. Most elvonulok picit pihenni és ismét összerakom magam a következő versenyre!” – közölte Máté.
„Életem egyik legizgalmasabb versenyén vagyok túl. Szombaton egész nap esett az eső. A szabadedzéseken küszködtünk az autó beállításával, de a csapat segítségével a kocsi futamról futamra egyre jobb lett. A verseny lényeges részét vasárnap futottuk, itt a kvalifikációs futamok után a negyedik helyen zártam, így a döntőben is ebből a pozícióból indultam. Eseménydús futam volt, egy remek joker taktikának köszönhetően a harmadik helyre tértem vissza, azonban az utolsó körben az előttem levő versenyzőt rossz helyen akartam megelőzni, így lecsúsztam a saras ívre, és visszaestem a negyedik helyre, ahol később a futamot is befejeztem” – fogalmazott Sámuel.
Várkonyi Szabolcs:
Sajnos ez előfordul a technikai sportokban, pedig a nehézkes kezdés után, mikor Máté ráérzett a pályára, úgy éreztük, a győzelemre is lehet esélye. Az elődöntő leggyorsabb körét is ő futotta, de Fortuna nem volt velünk, így a döntőben csak pálcát dönteni tudtunk.
Viszont Sami a legjobb idei teljesítményét nyújtotta, már jól is rajtolt és csak a döntő utolsó körében lévő helyezkedési hiba miatt csúszott le a második helyről, amivel nyerte volna a magyar értékelést. Sebaj, hamarosan Nyirád, ami sokak kedvenc versenye, nagyon várja mindenki.
V&CS Racing együttműködő partnerei:
Sun&Fun Holidays, Multifilm SFX Kft., Generalkommandó, Hetech Trend Kft., CS-Process Kft, LD Trans Logisztika Kft., Last Call Travel., Autóflex Kft., All4office Kft., Multiprogres B.R. Kftm, Sütödetech Kftm, Airvent Zrtm, ZFW Hortiservice Kft, Villumen Kftm, Aqua-Start Kftm, Copy and More Kft., CATA.
Fotó: Hajóka SportFotó
Ezek érdekelhetnek még
2023. Október 03. 15:34, kedd | Sport
Magyar labdarúgó-válogatott - Nagy Zsolt is a keretben
Hosszú sérülését követően újra bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe Nagy Zsolt, a Puskás Akadémia futballistája.
2023. Október 01. 06:00, vasárnap | Sport
A Ferencváros kiütéses győzelmet aratott az örökrangadón
A címvédő Ferencváros rendkívül magabiztos, 6-1-es győzelmet aratott az MTK otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának szombati játéknapján.
2023. Szeptember 29. 08:57, péntek | Sport
Végleg bevette Nyirádot a Korda Racing! Benyó Máté bajnoki címmel zárt a vörös katlanban
Folytatódott a 2023-as Rallycross OB és a Korda Racing újra parádézott Nyirádon. Benyó Máté nemcsak ismét győzni tudott, hanem egy fordulóval a szezon vége előtt megszerezte élete első magyar bajnoki címét a Supercarban.
2023. Szeptember 29. 06:00, péntek | Sport
Szoboszlai futotta a legtöbbet a Liverpoolban
A Liverpool-játékosok között eddig Szoboszlai Dominik futotta a legtöbbet az angol labdarúgó-bajnokságban.