Városlista
2025. szeptember 29, hétfő - Mihály

Hírek

2014. Január 03. 12:43, péntek | Kék hírek
Forrás: MTI

Meggyújtotta rokona mellett az ágyneműt egy férfi Kerepesen, az idős nő meghalt

Meggyújtotta rokona mellett az ágyneműt egy férfi Kerepesen, az idős nő meghalt

Bántalmazta idős rokonát, meggyújtotta mellette az ágyneműt, majd magára hagyta egy férfi Kerepesen. A 78 éves asszony füstmérgezésben meghalt - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Beluzsárné Belicza Andrea a december 31-én történt bűncselekményről elmondta, adataik szerint az 52 éves kerepesi lakos délután két óra körül átment a szomszédjában lakó távoli rokonához, és szóváltás után bántalmazta. Amikor az idős asszony elvesztette eszméletét, a férfi a konyhai kályhából parazsat vitt a szobába, és meggyújtotta a földön fekvő asszony körül az ágyneműt. Végül bezárta a ház ajtaját, magára hagyva a tehetetlen sértettet, aki az igazságügyi orvos szakértő elsődleges véleménye szerint füstmérgezésben halt meg - ismertette a szóvivő.
A rendőrök azonosították, majd január 2-án gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, aki elismerte, de semmivel sem indokolta tettét.
A gyanúsított ellen halált okozó testi sértés miatt eljárás indult, és kezdeményezték előzetes letartóztatását - közölte Beluzsárné Belicza Andrea.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Kék hírek

Megtalálták a hetekkel ezelőtt eltűnt túrázót a Pilisben

Vasárnap délelőtt megtalálták a szeptember 7-én eltűnt túrázó holttestét a Pilisben - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a közösségi oldalán.

2025. Szeptember 22. 09:49, hétfő | Kék hírek

Nyári NAV ellenőrzés - Minden 5. esetben talált szabálytalanságot a hatóság

Több mint kétezer-ötszáz ellenőrzést végzett, és ötszáz adóügyi visszaélést talált a Nemzeti Adó- és Vámhivatal június. 10 és augusztus 31. között a Balatonnál és a Velencei-tónál – jelentette be a NAV hétfőn kiadott közlem

2025. Szeptember 16. 07:45, kedd | Kék hírek

Választási csalás - Hirtelen több választópolgár lett a zala megyei faluban

Tömeges betelepülés miatt meg kell ismételni a Magyarföldön szeptember 7-én tartott időközi önkormányzati választást, a törvénysértés miatt a rendőrségnek is átadják az iratokat

2025. Szeptember 13. 09:28, szombat | Kék hírek

A vezetés közbeni telefonhasználatot ellenőrzi a rendőrség az utakon

Keddtől országos közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartanak Magyarország közútjain, a rendőrök elsősorban a vezetés közbeni telefonhasználatot figyelik