Hírek
2016. Február 05. 20:09, péntek |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt.
Már kétszázezernél is többen használják a Vonatinfó applikációt
Február első napjaiban, azaz kevesebb mint egy év alatt átlépte a kétszázezres letöltés-számot a Vonatinfó, a MÁV-START okostelefonokra telepíthető ingyenes utastájékoztató alkalmazása.
A MÁV-START tavaly márciusban vezette be az ingyenes applikációt, melynek segítségével a vonaton utazók útközben is figyelemmel kísérhetik okostelefonjaikon a vasúti közlekedési információkat, híreket.

Az alkalmazás eleinte az Android és az iOS-es operációs rendszerű készülékeken volt elérhető, néhány hónappal később már a Windows Phone-os változata is elkészült. A Vonatinfó töretlen népszerűségét mutatja, hogy 2016. február elejére már kétszázezernél is többen töltötték le az alkalmazást okostelefonjukra (130 ezren Androidos, 44 ezren iPhone-os, 26 ezren pedig Windows-os készülékre), megjelenése óta pedig az ötös skálán nagyon jó, 4,5 körüli értékeléssel fut az Android alkalmazásboltjában, a Play Store-ban.

A Vonatinfó mindent tud a vonatokról: az utazás időpontja, az indulási és érkezési hely, valamint az igénybe vehető kedvezmények kiválasztása után segít az optimális útvonal meghatározásában, információt ad az esetleges átszállásokról és az állomásokról, megmutatja a menetjegy árát, jelzi a pótjegyváltási kötelezettséget, a vonatok pillanatnyi helyzetét és sebességét pedig térképen is követi.
Az applikáción a MÁVINFORM hírei folyamatosan frissülnek, így az utasok menetközben is tájékozódhatnak a vonatforgalmat érintő korlátozásokról, fennakadásokról, vagy egyéb változásokról. Az alkalmazás működése nem jár nagy adatforgalommal.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Január 13. 07:44, kedd | Sport
Nemzeti Sport Gála - Kós Hubert a férfi, Márton Luana a női győztes
A férfiaknál Kós Hubert világbajnok úszót, a nőknél Márton Luana világbajnok tekvondóst választotta meg a 2025-ös év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ).
2026. Január 13. 07:43, kedd | Külföld
Fehér Ház: az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\"
Az Egyesült Államok számára a diplomácia az első eszköz Irán felé, de légicsapás is \"az asztalon van\" - közölte a Fehér Ház szóvivője hétfőn.
