Hírek
2012. Június 21. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Magyar diák tanulhat a György Ádám Kastélyakadémián

A negyedik alkalommal megrendezett nemzetközi zongora mesterkurzuson most először vehet részt magyar növendék egy hazai szoftvergyártó jóvoltából. A György Ádám Kastélyakadémián eddig csak külföldi fiatal zongoristák tanulhattak, most azonban 3 magyar is részt vehet a képzésen. Velük György Ádám különórákon is foglalkozik majd.
A pomázi Teleki-Wattay kastélyban 2009 óta rendezik meg minden évben a Kastélyakadémia nyári zongorakurzust, ahova a világ számos pontjáról érkeznek fiatal tehetséges zongoristák. Támogató híján ez idáig magyar növendék nem vett részt az akadémia képzésén. A hazai szoftvergyártó szembemegy az árral, és most mikor a legtöbben felhagynak a mecenatúrával, ők fiatal zenei tehetségek támogatására vállalkoztak.
„Az R&R Software hazai vállalatként fontosnak tartotta, hogy tehetséges magyar növendék is tanulhasson a Kastélyakadémián. Eredendően egy fiatal zongorista támogatására indult a tehetségkutató pályázat, azonban a beérkezett anyagokat látva a cég vezetése és a zsűri úgy döntött, 3 tehetséges diák tanulmányát is finanszírozzák” – mondta György Ádám, a Kastélyakadémia névadó vezetője.
Magyarországról 18 fiatal zongorista küldött pályamunkát. Közülük három növendék, egy elemi-, egy közép- és egy felsőoktatásban tanuló diák kap lehetőséget, hogy részt vegyen a mesterkurzuson. Velük György Ádám különórákon is fog velük foglalkozni. Az idei év újdonsága a magyar résztvevőkön túl, hogy a pomázi zeneiskola csemetéiből junior osztály indul, akiket egy New Yorkból érkező zenetanárnő, Maria Pereira tanít, akit az alapfokú képzésben világhírű motivátorként tartanak számon.
György Ádám év elején az Egyesült Államokban is népszerűsítette a pomázi Kastélyakadémiát. A Carnegie Hallban adott koncertjének teljes bevételét az akadémiára fordítja, melynek küldetése, hogy a világ különböző tájairól származó muzsikus növendékek megismerkedjenek a híres magyar zongoraoktatás hagyományaival. György Ádám zongorajátékával azonban a futball-lázban égő Európa is megismerkedhetett, hiszen az Európa Bajnokság megnyitóján Chopin zongoradarabját játszotta a zongorista. A fellépés után azonnal az Egyesült Államokba utazott, hogy további mecénásokat keressen a György Ádám Kastélyakadémiához.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Belföld
Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható erős széllel a héten
Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik:
2025. Szeptember 29. 07:31, hétfő | Belföld
Orbán Viktor: olyan időket élünk, amikor józanságra, higgadtságra van szükség
Olyan időket élünk, amikor józanságra, higgadtságra, hidegvérre van szükség, és újra és újra el kell mondanunk, hogy hiszünk a szeretet és összefogás erejében -
2025. Szeptember 29. 07:25, hétfő | Belföld
Kisberk Szabolcsot választották Gyömrőn polgármesternek
Kisberk Szabolcsot a Mi Hazánk Mozgalom jelöltjét választották Gyömrőn polgármesternek 30,68 százalékos eredménnyel - közölte honlapján, vasárnap a Nemzeti Választási Iroda (NVI).
2025. Szeptember 28. 09:44, vasárnap | Belföld
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 39. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki: