Hírek
2016. Május 07. 11:19, szombat |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
Magabiztosan győzött a Vásárhely
Elérte célját a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztos előnyt szerzett a Honvéd elleni visszavágóra a az NBI B csoportos bajnokság 9-16. helyért zajló rájátszásban.
A kék-sárgák már az első félidőben eldöntötték a találkozó sorsát. A visszavágót szerda este rendezik a fővárosban.

A hazaiak már az összecsapás elején nyilvánvalóvá akarták tenni, hogy a következő körben mindenképpen a 13. helyért akarnak játszani. Ez az eredményben a negyed második felében kezdett meglátszani. Wirth és Varga Zalán kosaraival húztak el. Emellett a védekezéssel sem volt gond, alig engedélyeztek pontot Puskás Artúr fiainak. (26-9)
A következő periódus elején sokáig felváltva estek a kosarak. Majd Pavlovicnak, és az egész meccsen 25 pontig jutó Cziberének köszönhetően tovább nőtt az előny. A nagyszünetig nem tudtak újítani Stefánék, így a gárdák 50-24-nél vonultak pihenőre.
A harmadik játékrészben viszont fejtörést okozott a Honvéd a Vásárhelynek. Szollár, Bonilla és Kerpel-Fronius volt ekkor elemében. A másik oldalon pedig a 19 pontot összeszorgoskodó Varga Dániel, Wirth és Kelemen húzta társait, ennek köszönhetően megnyugtató előnye maradt a Kosársulinak az utolsó 10 percre. (65-47)
Ám a budapestiek igencsak ráijesztettek dr. Elek András legénységére. A zárófelvonás első perceiben minden az addig megszokottak szerint zajlott, 71-51-nél mintha felriadtak volna álmukból a piros mezesek, és rövid idő alatt 72-62-re zárkóztak fel. Találkozó két vásárhelyi hősével, Varga Dániellel és Czibere Zoltánnal azonban nem tudtak mit kezdeni. Ők ketten szerezték a Hódmezővásárhely utolsó 13 pontját. Szollárék nem tudták tartani magukat, még egy technikaiba is belefutották, így a szerdai visszavágó előtt Mócsaiék örülhettek.
Vásárhelyi Kosársuli SE – Budapesti Honvéd 85-66 (26-9, 24-15, 15-23, 20-19)
NBI B csoport, rájátszás a 9-16. helyért.
Vezette: Menyhárt F., Borgula Gy. és Földi L.
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 150 néző.
Kosársuli: Kelemen 6, CZIBERE 25/18, Vas 5, Pavlovic 9/3, VARGA D. 19,
csere: Varga Z. 5, Nagy Cs. -, Wirth 10, MÓCSAI 6.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor
dr. Elek András: „Nagyon örülök, hogy ilyen jelentős előnnyel tudtuk legyőzni a kiváló Budapesti Honvédot. Az első félidőben remekül védekeztünk, ráadásul sok pontot is szereztünk. Sajnos a második játékrészben volt kétszer is 5-5 perc, amikor nagyot betliztünk. A végén viszont hatalmasat küzdöttünk, és sikerült nyertünk. Nagy örömömre Czibere szárnyalt, de Varga Dani is szenzációsan játszott. Kár, hogy alig volt néző…”
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 29. 12:00, hétfő | Belföld
Magyar Péter: a költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után
A magyar költségvetést drámaian rossz állapotban találtuk az átadás-átvétel után - közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán közzétett videójában.
2026. Június 29. 09:02, hétfő | Belföld
Hőség - Meteorológia: hétfőn nagyon erős UV-B-sugárzás várható
Hétfőn figyelmeztetési kritériumot meghaladó, nagyon erős UV-B-sugárzás várható országszerte - közölte a HungaroMet Nonprofit Zrt. vasárnap az MTI-vel.
2026. Június 28. 19:03, vasárnap | Belföld
Hőség - Magyar Péter: a kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől
A kormány a közszférában otthoni munkavégzést rendel el hétfőtől, és erre kér minden munkáltatót - közölte Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán vasárnap délután.
2026. Június 28. 16:42, vasárnap | Belföld
Július 1-től lép hatályba a 3 eurós uniós vámszabály
Július 1-jétől Magyarországon is érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni
