Városlista
2025. augusztus 19, kedd - Huba

Hírek

2016. Február 17. 10:15, szerda | Helyi sport
Forrás: Áncsán István Hódmezővásárhelyi LKC

MAGABIZTOS TAVASZI RAJT A GYULA ELLEN

MAGABIZTOS TAVASZI RAJT A GYULA ELLEN

A HLKC felnőtt és junior csapat számára vasárnap megkezdődött az NBII Dél-Keleti csoport tavaszi szezonja, a 12. fordulóból előrehozott mérkőzésen a Gyulai SE csapatát fogadták a Balogh Imsi Sportközpontban.

Felnőtt csapatunk maximálisan érvényesíteni tudta a papírformát, már a mérkőzés elején látható volt a két csapat közti különbség, így szép lassan sikerült leszakítani a vendégeket. Ezzel együtt sok hiba csúszott a játékukba, kicsit idény eleji formában kézilabdáztak.

A második játékrészben 10 gól fölé kúszott az előnye csapatunknak, ekkor Gaál Adrienn edző több fiatal játékosnak is lehetőséget adott, sőt a mérkőzés egyes részeiben tiszta junior-sor volt a pályán. Ennek is köszönhetően a gyulaiak a mérkőzés végére faragtak kicsit a hátrányukból, így a végeredmény nem tükrözi hűen a különbséget.

NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt bajnokság – 12. forduló
2016.02.14., Balogh Imsi Sportközpont – 200 néző

Hódmezővásárhelyi LKC – Gyulai SE 31-23 (16-7)
Játékvezetők: Bálint T., Szarvas T.
Versenybíró: Dzsipoff Károly

HLKC: Komáromi – Kránitz 2, Tószegi 4, Vuletic 7, Sebők 4, Kónya 2, Sebestény 5, Cs: Áncsán (k), Szabó 1, Becsei 2, Földesi, Klemm 1, Bálint 2, Sajtos 1
A Gyula gólszerzői: Kocsis 10, Raffai-Such 8, Bagi 3, Rácz 1, Antal 1

Gál Adrienn edző: “Összességében meg vagyok elégedve a mérkőzésen látottakkal, bár egy kicsit még idény eleji volt a formánk. Többnyire megfelelő tempóban kézilabdáztunk, voltak kifejezetten jó periódusaink, amihez jó egyéni teljesítmények is párosultak. Nagy előnyünk birtokában a második félidőben több lehetőséget kaptak juniorjaink, akik közül többen is jól szálltak be a meccsbe.”

Junior

A csapat a tabella éléről várta a találkozót, így jogos volt az elvárás a két pont itthon tartására. Ennek megfelelően, a találkozón végig vezetve, magabiztos és nagyarányú győzelmet arattak az első tavaszi mérkőzésen.

NBII Dél-Kelet csoport női junior bajnokság – 12. forduló
2016.02.14., Balogh Imsi Sportközpont – 100 néző

Hódmezővásárhelyi LKC – Gyulai SE 41-22 (20-12)
Játékvezetők: Bálint T., Szarvas T.

HLKC: Áncsán – Besenyi 1, Klemm 7, Földesi 8, Szabó 5, Blaskovics 4, Becsei 8, Cs: Balogh V. (k), Kandó 1, Molnár K. 1, Molnár S., Sajtos 1, Bálint 2, Balog D. 3
A Gyula gólszerzői: Bozó 5, Boruzs 4, Csiszér 3, Szőke 3, Nagy 2, Szappanos 2, Jámbor 1, Rokszin 1, Gyepes 1

Kis Márk edző: “Nagy gólkülönbséggel nyertünk, de így is sok hibát elkövettünk.”

A következő fordulóban, február 20-án Lajosmizsén lépnek pályára.

NBII Dél-Kelet csoport női kézilabda bajnokság – 11. forduló

  • 13.00 óra Lajosmizsei UKC – Hódmezővásárhelyi LKC (felnőtt)
  • 11.00 óra Lajosmizsei UKC – Hódmezővásárhelyi LKC (junior)

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 18. 09:16, hétfő | PR

Hitelezés: egyelőre fellélegezhetnek a magyar cégek

jóval kevesebb cégnek kell majd fenntarthatósági kérdésekre válaszolnia

2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában

A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.

2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport

Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött

Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.

2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld

Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását

A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.