Hírek
2012. Július 27. 07:47, péntek |
Külföld
Forrás: Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti
London 2012 - Egymilliárd tévénéző előtt nyílik a londoni olimpia

Óvatos becslések szerint egymilliárd tévénéző figyelmétől kísérve nyitja meg hivatalosan péntek este a 2012-es londoni nyári olimpiai játékokat II. Erzsébet királynő.
A 27 millió fontos (csaknem tízmilliárd forintos) költségvetéssel összeállított, egyelőre titkokkal övezett megnyitóünnepélyt Danny Boyle filmrendező, az ünnepség művészeti igazgatója rendezte. Boyle nevéhez olyan filmsikerek fűződnek, mint az Oscar-díjas Gettómilliomos (Slumdog Millionaire) és a Trainspotting.
Az olimpiai és az utána következő paralimpiai játékok nyitó- és záróünnepségei Boyle és a rendezvénysorozat kreatív igazgatója, Stephen Daldry előzetes közlése szerint annyi közreműködőt mozgat majd meg, mintha a londoni West End színházi negyedében futó musicaldarabokból "egyszerre 165-öt állítanának színpadra".
A nyitórendezvényt a szervezők előzetes becslése szerint világszerte egymilliárd, a játékokat pedig négymilliárd tévénéző figyeli majd.
A péntek esti megnyitóra 15 ezer négyzetméternyi színpadterületet alakítottak ki a kelet-londoni Stratford városrészben 500 millió font költséggel felépített olimpiai stadionban, amelynek ötszáz hangszórója összesen egymillió watt hangteljesítménnyel sugároz, és a műsorban 15 ezer önkéntes vesz részt. Az előadásra 23 ezer jelmez készült.
A megnyitóünnepség "előműsora" helyi idő szerint este 8 óra után 12 perccel - vagyis a 2012-re utaló 20:12 órakor - kezdődik, és a főműsor 21 órai kezdetéig tart.
A londoni olimpiai játékok szervezőbizottsága (LOCOG) bejelentette: egyhangú döntéssel kiválasztották azt a személyt, aki a péntek esti megnyitón meggyújtja a stadionban az olimpiai lángot, kilétét ugyanakkor egészen a jeles pillanatig nem hozzák nyilvánosságra.
A legtöbben azonban Sir Steve Redgrave volt evezősre és Sir Roger Bannister egykori atlétára tippelnek. Az 50 éves Sir Steve minden idők legeredményesebb brit olimpikonja, az egyetlen brit sportoló, aki öt egymást követő olimpiáról tért haza aranyéremmel.
A 83 esztendős Sir Roger egy nevezetes rekordot tudhat magáénak: 1954-ben ő volt az első, aki négy percnél rövidebb idő alatt futotta az egymérföldes távot.
Jóllehet Bannisternek nincs szoros kötődése az olimpiai mozgalomhoz, a legtöbb fogadást mégis arra kötötték, hogy ő gyújthatja meg péntek este az olimpiai lángot. A fogadások özöne láttán a legnagyobb brit fogadóhálózat, a William Hill csütörtökön közölte, hogy lezárta e fogadási lehetőséget és nem fogad el több tétet Bannisterre.
Az olimpiai láng május 18-án érkezett Athénból a British Airways légitársaság erre az alkalomra különleges, aranyozott festéssel ellátott Airbus 321-es repülőgépén Nagy-Britannia délnyugati csücskébe, a Cornwall megyei Culdrose-ba, a királyi haditengerészet légitámaszpontjára. A repülőgép az olimpia évére utaló BA 2012 járatszámot viselte.
Az érkezés másnapján az olimpia lángja hetvennapos, nyolcezer mérföldes - csaknem 13 ezer kilométeres - körútra indult Cornwallból, és ennek során érintette Nagy-Britannia összes megyéjét.
Az útvonalat úgy tervezték meg, hogy a fáklyastaféta a brit lakosság 95 százalékához 10 mérföldnél - 16 kilométernél - közelebb haladjon el.
A hetvennapos fáklyafutás utolsó teljes napja csütörtök este a londoni Hyde Parkban ért véget, ahol 60 ezer néző részvételével éjszakába nyúló koncertet rendeztek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 03. 07:02, péntek | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország meggyőző választ fog adni Európa militarizálódására
Oroszország válasza Európa militarizálódására nagyon meggyőző lesz - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtökön Szocsiban, a Valdaj nemzetközi vitaklub tanácskozásán.
2025. Október 03. 07:02, péntek | Külföld
Scotland Yard: terrorcselekmény volt a manchesteri zsinagógánál elkövetett támadás
Terrorcselekménynek nyilvánította a rendőrség a manchesteri zsinagógánál csütörtökön, jóm-kipúr napján elkövetett késeléses és gázolásos támadást, amelyben ketten meghaltak, többen súlyosan megsérültek.
2025. Október 02. 07:07, csütörtök | Külföld
Részlegesen leállt az amerikai szövetségi kormányapparátus működése
Az Egyesült Államok szövetségi kormánya 2025. október 1-jén éjjel közel hét éve az első alkalommal részlegesen leállt, miután a Kongresszus nem tudott megállapodni a kormányzati finanszírozást biztosító törvényjavaslatról.