Hírek
2012. Október 19. 11:52, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
LMP: kerítsék elő a Gripen-dokumentumokat!

A Lehet Más a Politika szerint lehetetlen, hogy két különböző kormány sem találja a Gripen vadászgépek beszerzését vizsgáló bizottság jelentését, és sem az akkori sem a jelenlegi illetékesek nem tudják, hogy hol vannak a hivatalos dokumentumok.
Az ellenzéki párt az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében arra szólította fel Vadai Ágnes volt szocialista honvédelmi államtitkárt, aki az úgynevezett Gripen-bizottságot vezette, hogy ha van egy munkapéldánya a 2007-es jelentésből, akkor hozza nyilvánosságra. Az LMP egyúttal azt várja az Orbán-kormánytól, hogy "kerítse elő az iratokat". Az LMP ezt az MSZP és a Fidesz közös felelősségének tartja.
Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtök este a Hír TV Rájátszás című műsorában azt mondta, nem találják a Honvédelmi Minisztériumban a Gripen-bizottság 2007-es jelentését, nem tudni pontosan, hogyan veszett el még a kormányváltás előtt a dokumentum. Hende Csaba azt mondta: hivatalosan nem is létezik a dokumentum, tehát aki nyilvánosságra hozza, nem követ el államtitoksértést.
A jelentést a tárcavezető elmondása szerint nem titkosították szabályosan, hiszen eddig tisztázatlan körülmények között még 2007-ben "átkerült" a Miniszterelnöki Hivatalba, "tehát Gyurcsány Ferenchez", majd visszaküldték a HM-be, de oda már nem érkezett meg. A 2010-es kormányváltáskor a dokumentum már nem volt a tárcánál, és azóta sem találják - hangsúlyozta Hende Csaba.
Az LMP szeptember végén nyújtott be közérdekű adatkérést az ügyben. A párt szerint a jelentést nyilvánosságra kell hozni, hogy kiderüljön, kik és milyen okokból döntöttek a vadászgépek beszerzéséről.
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja szintén szeptember végén jelentette be, pártjuk azt várja az ügyészségtől, hogy indítson vizsgálatot a Gripen vadászgépek beszerzéséről szóló 2001-es döntéssel összefüggő korrupciógyanú miatt. A korábbi honvédelmi államtitkár akkor arra hivatkozott, hogy a Profil című osztrák hetilap nemrégiben azt írta: egy tanúvallomás szerint kenőpénzek kifizetéséről is szó volt a BAE Systems fegyverkonszern és kelet-európai tanácsadója, az osztrák Alfons Mensdorff-Pouilly megbeszélésén a vadászrepülő-beszerzésekkel kapcsolatban. Vadai Ágnes azt is javasolta, hogy oldják fel annak a jelentésnek a titkosságát, amelyet az előző kormányzati ciklusban az általa vezetett bizottság készített, és amely - bár a korrupciót nem vizsgálta - szabálytalanságokat állapított meg a Gripen-beszerzés körül.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 30. 07:19, kedd | Belföld
Gulyás Gergely: Magyarország hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen
Magyarország a viszonosság elvét követve hétfőn tükörintézkedéseket vezet be ukrán hírportálok ellen, így azok Magyarország területén nem lesznek elérhetők - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Facebook-oldalán.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Nagy Márton: a minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély
A minimálbér kétszámjegyű emelkedésére van esély, de a 13 százalékos emelésnek kicsi a lehetősége - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Joint Venture Szövetség (JVSZ) 14. Makrokonferenciáján hétfőn Budapesten.
2025. Szeptember 30. 07:17, kedd | Belföld
Orbán Viktor a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével tárgyalt
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Karmelita kolostorban fogadta Númán Kurtulmust, a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökét, aki hivatalos látogatást bonyolít Magyarországon
2025. Szeptember 29. 07:32, hétfő | Belföld
Felhős, az átlagosnál hidegebb idő várható erős széllel a héten
Jellemzően felhős és az átlagosnál hidegebb idő várható a héten, a szél is élénk, olykor erős lesz, és eső, záporeső is előfordulhat. A hőmérséklet visszaesik: