Városlista
2026. február 4, szerda - Ráhel

Hírek

2018. Június 27. 10:04, szerda | Helyi
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: öt évig csak a tettes tudta, hogy gyilkolt

Lezárt akta: öt évig csak a tettes tudta, hogy gyilkolt

Egy 2012-ben történt, de 2017-ig a rendőrség előtt is ismeretlen emberölés miatt folytatott nyomozást zárt le vádemelési javaslattal a Csongrádi Megyei Rendőr-főkapitányság.

Mint ahogy arról korábban beszámoltunk, a megalapozott gyanú szerint egy most 28 éves férfi ölt meg egy akkor 52 éves férfit Csongrádon 2012-ben. A férfi eltűnését senki sem jelentette be, így az 2017 márciusáig a rendőrség előtt ismeretlen volt.

Ekkor jutott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság olyan adatok birtokába, mely szerint az 52 éves férfit megölték. A nyomozók keresni kezdték a sértettet, holttestét 2017. március 27-én egy csongrádi ház udvarán találták meg.

A nyomozók emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves férfit. A terhelt a bűncselekmény elkövetését beismerte.

A rendőrök a napokban a nyomozást befejezték, majd az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek továbbították.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 04. 07:38, szerda | Sport

Molnár Attila Európa-csúccsal nyert 400 méteren Ostravában

Molnár Attila 45.01 másodperces Európa-csúcsot ért el férfi 400 méteren Ostravában, a fedettpályás atlétikai sorozat arany kategóriájú versenyén.