Hírek
2018. Január 20. 18:24, szombat |
Helyi
Forrás: Elek András
Levéltári vándorkiállítás az Ótemplomban
Az Ótemplomba érkezik a Magyar Nemzeti Levéltár vándorkiállítása.
A magyarországi protestantizmus emlékeivel ismerteti meg a látogatókat a Magyar Nemzeti Levéltár vándorkiállítása, melyet Szenti Csilla, a hódmezővásárhelyi levéltár vezetője nyit meg január 21-én, vasárnap délelőtt fél 11-kor a Református Ótemplomban.
A Vissza a forrásokhoz című tárlat anyagát 21 levéltári intézmény iratanyagából, mintegy száz levéltáros gyűjtése nyomán állították össze. A kiállított húsz tabló a reformáció elterjedésével, az állam és az egyház viszonyával, a templomépítéssel, az iskolával és az oktatással,a bibliafordításokkal, a társadalmi szerepvállalással és a reformáció művészetekre gyakorolt hatásaival foglalkozik. A vándorkiállítás a protestantizmus 500 éves múltja előtt tiszteleg: nemcsak a reformáció kezdeteit és hatásait mutatja be, hanem az egyháztörténeti korszakokat, és azok jellemzőit is megismerhetik ‑ egészen február 4-éig ‑ Vásárhely legrégebbi templomába betérők.
A kiállítást a vasárnap délelőtti istentiszteletet követően, fél 11 órakor adják át az érdeklődőknek. A megjelenteket Bán Csaba, a Hódmezővásárhely - Ótemplomi Református Egyházközség lelkipásztora köszönti, megnyitóbeszédet Szenti Csilla, a MNL Csongrád Megyei Levéltára Hódmezővásárhelyi Fióklevéltár vezetője tart.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Február 01. 14:00, vasárnap | Belföld
Orbán Balázs szerint ukrán jólét lesz a magyar jövőből, ha nem vigyázunk
Ha nem vigyázunk, elveszik a magyar jövő és ukrán jólét lesz belőle - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Digitális Polgári Körök (DPK) által szervezett háborúellenes gyűlésen szombaton Hatvanban.
2026. Február 01. 12:00, vasárnap | Sport
Női vízilabda Eb - Közel az elődöntőhöz a magyar válogatott
A magyar női vízilabda-válogatott 5-4-re kikapott a címvédő holland csapattól a funchali Európa-bajnokság középdöntőjének első fordulójában, az egygólos vereséggel azonban elődöntőbe jut, ha vasárnap győz az izraeliek ellen.
