Városlista
2026. február 2, hétfő - Karolina

Hírek

2017. Január 31. 10:53, kedd | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Lélek az agyagban

Lélek az agyagban

Dömötör Mihály fotói az elmúlásról és az örökkévalóságról az Emlékpontban

Hétfő este az Emlékpontban megnyílt Dömötör Mihály fotóművész Reqiuem egy téglagyárért című kiállítása. Miklós Péter intézményvezető köszöntőjében elmondta: Dömötör Mihály már eddig is több értékes tárlattal örvendeztette meg a fényképek kedvelőit, míg jelen témaválasztása – a tégla és a kő – fontos szimbóluma a közösség összetartásának, amely ha pusztulni kezd, az a spirituális határok változását is magával hozza.

A kiállítást megnyitó előadásában Simon Ferenc, a Bethlen Gábor Református Gimnázium tanára a kiállítás képeihez kötött filozófiai gondolatsorokkal mutatta be az alkotás folyamatának teremtő lényegét. Az agyagból, azaz a földből – az ember tevékenysége és a tűz energiája révén – készül a tégla, amely már építőelem, építő, azaz épebbé, egészebbé és egészségesebbé tevő anyag, a folyamat során lelke lesz annak a tárgynak, amelyből otthon, vagy templom emelkedhet.

A fotós megörökít, azaz az örökkévalóságnak adja át a pillanatot, azt az állapotot, amelyben az egykor működött téglagyár ma található és amely folyamatosan változik, hiszen a természet idővel átveszi az uralmat az ember által épített környezet felett.

– Szembe kell néznünk saját létezésünkkel, hiszen saját létünk forog kockán – figyelmeztetett Simon Ferenc, hozzátéve: ha nem értjük meg saját életünk értelmét, nem leszünk képesek kitölteni létezésünket. Mindezek a gondolatok visszaköszönnek a Dömötör Mihálynak az egykori Kovács testvérek-féle hódmezővásárhelyi téglagyár elmúlását rögzítő fekete-fehér felvételein.



Az Emlékpont galériájában március elejéig látható kiállításhoz a régi vásárhelyi téglákat és az egykori téglagyár néhány felszerelési tárgyát a terület mai tulajdonosa, Maczelka Tibor bocsátotta Dömötör Mihály rendelkezésére. A megnyitón a Vásárhely kővel van kerítve című népdalt a Németh László Gimnázium diákja, Goják Anna énekelte el, míg a népdal instrumentális variációit Ajzelt József hegedűművésztől hallhatta a zsúfolásig telt konferenciaterem közönsége.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Február 02. 12:00, hétfő | Belföld

Választás 2026 - Mintegy 170 párt indulhat az áprilisi választáson

Mintegy 170 párt indulhat az április 12-ei országgyűlési képviselő-választáson az Országos Bírósági Hivatal (OBH) közlése szerint. Négy évvel ezelőtt 267 bejegyzett párt indulhatott.

2026. Február 02. 10:00, hétfő | Külföld

Donald Trump: Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból

Venezuela komoly bevételhez jut majd az Egyesült Államok révén eladott, onnan szármaszó kőolajból, de a bevételen megosztozik a két ország – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök vasárnap.