Hírek
2020. Február 17. 10:15, hétfő | Helyi
Leánykérés száz évvel ezelőtt
A gyalogsátánok nyomában
A Németh László Városi Könyvtár a házasság hetéhez kapcsolódó programsorozatában A páros életről való boldogságról címmel Terendi Viktória, a Tornyai János Múzeum néprajzkutatója tartott előadást, amelyen az is kiderült, kik voltak a gyalogsátánok.
A Hódmezővásárhelyen és környékén egykor meghatározó, a párválasztáshoz és a házasodáshoz kapcsolódó népszokásokat ismertetve Terendi Viktória elmondta, hogy ezeknek egy része máig tovább él, s ilyen szereplő a vőfély. Az ő feladatuk a korábbi időkben nemcsak a lakodalom napjára terjedt ki, hanem már a leánykérésnél is közreműködtek, mint kérők.
Előfordult, hogy a két család nem ismerte egymást, s csak a kérő érkezett a lányos házhoz, hogy bejelentse a legény házasodási szándékát. A régi paraszti kultúrákban elfogadott volt, hogy a párválasztás nem a személyes érzelmek alapján történt, hanem a vagyoni helyzet és a közösségben betöltött státusz határozta meg a fiatalok sorsát. A kérő akkor is jelen volt, ha ennél közelebbi kapcsolatban voltak a fiatalok és a fiú családja jelenlétében, személyesen kérte meg a leány kezét, azonban a kérő jelenléte formálissá tette az eseményt, s közreműködése, az elmondott rigmusok, versek oldották azt a feszültséget, amely egy ilyen helyzetben előfordulhat.
A házasságok előkészítésében fontos szerepe volt a gyalogsátánnak nevezett asszonyságnak, akit ma házasságközvetítőnek neveznénk, s az egész közösséget jól ismerő asszony ajánlataival, javaslataival segítette a párok kialakulását, a házasságok létrejöttét. A gyalogsátán a leánykérésnél is jelen volt, hogy segítse az egyezkedést, hiszen ezen a formális alkalmon anyagi kérdésekről is dönteni kellett, hogy ki, mit hoz a házasságba.
A vásárhelyi szokásokat, a szereplők feladatait és az ilyenkor elhangzó verseket jelentős részét Kiss Lajos néprajzkutató gyűjtötte össze, akinek munkásságáról a Tornyai János Múzeumban Múzeumőr címmel látható időszaki kiállítás, amelyben Terendi Viktória február 15-én, szombaton 15 órától tart tárlatvezetést, s ott további szokásokról, a hordott népviseletekről és az akkoriban használt eszközökről is hallhatnak a látogatók.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:43, szerda | Belföld
Lázár János: A MÁV-nak nincs saját forrása a nagy pályaudvarok felújítására
A következő időszakban ezer kilométer vasúti pálya felújítása kezdődhet el, az ehhez szükséges forrás maradéktalanul rendelkezésre áll
2025. December 03. 07:42, szerda | Belföld
Rétvári Bence: jövő februárban érkezik a fegyverpénz
Jövő februárban érkezik a fegyverpénz, hathavi juttatást kap minden hivatásos rendvédelmi dolgozó - közölte kedden közösségi oldalán a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
2025. December 03. 07:41, szerda | Belföld
Átfogó kampányt indít a Fidesz a Tisza Párt állítólagos megszorító csomagjáról
\"Átfogó kampányt indítunk a Tisza Párt baloldali megszorító csomagjáról\" - jelentette be a Fidesz parlamenti frakcióvezetője kedden a Facebook-oldalán.
