Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2018. Szeptember 10. 10:37, hétfő | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Középiskolás alkotók tárlata a Bessenyeiben

Középiskolás alkotók tárlata a Bessenyeiben

Mint a madarak, ők sem a lépcsőn járnak

A szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium két diákjának, a vásárhelyi Sipka Bertalan fotóiból és a verselés modern formájával, a slemeléssel foglalkozó Jankó Attila költeményeiből nyílt Mi címmel tárlat vasárnap délután a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

A kiállítás megnyitóján, a kulturális központ színháztermében láthatta a közönség az alkotók két diáktársukkal nemzetközi pályázatra készített kisfilmjét, s a fiatalok előadták a filmhez kapcsolódó performanszukat is.

A kiállítást Gaál Györgyi, a Lucien Hervé Kameraklub alapító tagja és diáktagozatának vezetője és Kovács Imre Attila irodalmár, az Emlékpont munkatársa ajánlotta az érdeklődők figyelmébe. Gaál Györgyi arról szólt, hogy a kiállítás alkotói megnyitották szívüket, hogy őszintén megmutassák, hogyan is látják a világot, a kamaszkor nagy kérdéseit. Nem mindig hízelgő módon teszik mindezt, képben és szövegben párhozamosan mutatják be a mainstream álságos világát, a függőség, a monotonitás és a mentális betegségek velünk élő csapdáit. A kép a szövegre reflektál, s a szöveg a képpel felesel, vagy épp furcsa párost alkot, akik szókimondóan alkotnak, szárnyalnak, hiszen a madarak sem lépcsőn járnak.
Gaál Györgyi elmondta, hogy a Magyar Fotóművészek Országos Szövetsége az országos középiskolai fotópályázat második díját ítélte Sipka Bertalannak, akinek képeit októberben a MAFOSZ kiállításán, a fővárosi Benczúr Házban mutatják majd be.

Kovács Imre Attila megnyitójában felvetette a kérdést: mi is az újdonság a most megnyílt kiállításban, hiszen Majakovszkij stadiont töltött meg versfelolvasásaival, s dagerrotípia készült már Petőfi Sándorról is? Az újdonság a két alkotó, Sipka Bertalan és Jankó Attila személye – fogalmazta meg az irodalmár, rámutatva, hogy bár más foglalkoztatja a két fiatalt, problematikájuk közös: hogyan lehet a gondolatot és a képet összekötni. S a kérdésre, hogy a két fiatal művész-e, szem előtt tartva, hogy a művészet élet-halál kérdése, mintsem hobbi, Kovács Imre Attila értékelése szerint a két alkotó művész, pontosabban még művész, s hogy azok maradjanak, ahhoz majd azt kell látnunk, hogy a világ mit formál belőlük.

A kiállítás két hétig látogatható a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár

A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat

Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.

2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld

Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.

2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld

Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk

Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.