Hírek
2016. Szeptember 05. 08:59, hétfő |
Kék hírek
Forrás: mti
Kokainnal kereskedtek – most felelhetnek

Kokainnal kereskedő győri és szegedi lakosok ellen emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség - tájékoztatta az intézmény szóvivője hétfőn az MTI-t.
Szanka Ferenc közölte, hogy a két férfit és egy nőt kábítószer-kereskedelemmel, illetve kábítószer-birtoklással vádolják.
A vádirat szerint a két férfi 2013 őszén ismerkedett össze Győrben egy bevásárlóközpontban, ekkor 20 ezer forintért cserélt közöttük gazdát egy gramm kokain. A győri férfi megadta telefonszámát társának, ha kokainra van szüksége, keresse őt. Az elsőrendű vádlott 2014-ben még háromszor adott el 20 ezer forintos grammonkénti áron drogot társának. Végül 2014 novemberében 80 gramm kokaint értékesített a szegedi férfinak.
A szegedi férfi a vásárlás után kipróbálta a szert, majd személygépkocsival hazaindult, de a Tisza-parti városban a rendőrök igazoltatták, a járműben megtalálták a drogot, és az is kiderült, hogy kábítószert fogyasztott.
Egy nő ellen is eljárás indult, aki a szegedi lakhelyű vádlottól vásárolt kokaint, a drogot főként szórakozóhelyeken értékesítette - tudatta a csoportvezető ügyész.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 20. 08:01, hétfő | Kék hírek
Adathalász csalók próbálják megtéveszteni az MVM ügyfeleit
Az utóbbi időszakban az MVM Next ügyfelei egyre gyakrabban találkozhattak adathalász kísérletekkel, a társaság kéri ügyfeleit, hogy fokozott figyelemmel járjanak el minden gyanús megkeresés esetén.
2025. Október 19. 09:00, vasárnap | Kék hírek
NNI: online kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy nagyszabású akció keretében
Az online térben is működő nemzetközi kábítószer-terjesztő hálózatot lepleztek le egy egyedülálló akció keretében
2025. Október 13. 07:48, hétfő | Kék hírek
BRFK: milliókat csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek hazudó férfi egy kétségbeesett anyától
Mintegy 20 millió forintot csalt ki egy magát rendvédelmis vezetőnek kiadó 53 éves férfi egy kétségbeesett anyától, a bűncselekményt kihallgatáson beismerő B. Gábort letartóztatták - közölte a a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
2025. Október 09. 07:40, csütörtök | Kék hírek
Azonnali hatállyal elbocsátottak egy beteget bántalmazó mentőst
Azonnal hatállyal megszüntette az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) annak a mentősnek a munkaviszonyát, aki brutálisan bántalmazott egy férfit kedden Heves vármegyében - közölte az OMSZ szerdán az MTI-vel.