Hírek
2019. Április 29. 16:26, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Klímatudatosság mindenkinek

Természettudományos Diákkonferencia az Emlékpontban
Tizennegyedik alkalommal rendezte meg pénteken a Németh László Gimnázium, Általános Iskola a Természettudományos Diákkonferenciát a kutatás iránt érdeklődő Csongrád és Békés megyei hetedikes, nyolcadikos és középiskolás diákoknak, amelynek helyszíne ebben az évben az Emlékpont volt.
A Klímatudatosság mindenkinek címet viselő verseny rendezésében a gimnázium partnere volt Gyulai József Természettudományos Műhely, a Zöld Hódmezővásárhely program és a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kara. A verseny napján a diákok a víz tisztaságával, a környezetbarát közlekedéssel és a sportos életmóddal kapcsolatban megadott témakörökben készült összesen 14 pályamunkát prezentáció formájában mutatták be a közgyűjtemény konferenciatermében a zsűrinek és diáktársaiknak.
A tanulók munkáját a zsűri tagjai, Dr. Molnár Tamás, a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának főiskolai docense, Dr. Szilassi Péter, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Karának egyetemi docense és Szabóné Tanács Valéria, középiskolai tanár értékelték.
Az általános iskolások közül a zsűri a legjobbnak a Bjelik Máté az elektromos autók témakörében előadott pályamunkáját értékelte, a második helyen Rostás Ametiszt Ildikó végzett a keleti harcművészeti ág, a Wing Tsunról készült munkájával, míg a harmadik helyet Bogár Fanny Egészség és sport című dolgozatával szerezte meg. Különdíjban Kovács-Némedi Máté és Sós Márk párosa részesült A lóvasúttól a szuperexpresszig című, vasúttörténeti előadásával, mind a négy helyezett a Németh László Gimnázium, Általános iskola tanulója, felkészítőjük Dr. Gálné Dr. Horváth Ildikó.
A középiskolások közül az első helyezést Lemaitre Lucien (Németh László Gimnázium, Általános Iskola, felkészítője Matyuska Ferenc) érte el vízminőségi vizsgálatokkal kapcsolatos dolgozatával, a második Gera Dorottya lett (Dugonics András Piarista Gimnázium, Szeged, felkészítője Ladányi Andrea és Dr. Domján Andrea) a fittness tiktak ülőtartás elnevezésű elemének biofizikai vizsgálatával, míg a harmadik helyen Füzesi Anikó és Szűcs Emese (Németh László Gimnázium, Általános Iskola, felkészítő Bodrogi Anikó) végzett a sportolás élettani hatásait bemutató pályamunkájával. A kategória különdíját Balogh Petra és Rubi Dóra (Németh László Gimnázium, felkészítő: Balázs Brigitta és Csaláné Böngyik Edit) érdemelte ki a vízilabdázók körében végzett megfigyeléseikkel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Augusztus 18. 09:16, hétfő | PR
Hitelezés: egyelőre fellélegezhetnek a magyar cégek
jóval kevesebb cégnek kell majd fenntarthatósági kérdésekre válaszolnia
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.