Hírek
2012. Október 25. 10:28, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Kiss Norbert aranyérmes a teke-világbajnokságon

Egy-egy arany- és ezüstéremmel a magyar tekeválogatott tagjai megkezdték a medálgyűjtést a lengyelországi Lesznóban zajló világbajnokságon.
A nem olimpiai sportágak sajtószolgálatának csütörtöki tájékoztatása szerint a dobogó legmagasabb fokára Kiss Norbert állhatott fel, aki a kétszer húsz gurításból álló sprint kategóriában győzött. A Szegedi TE versenyzője a döntőben azt a szerbiai Robert Ernjesit győzte le, aki ugyancsak a Tisza-partiakat erősíti.
"Igyekeztem kizárni a körülöttem lévő tényezőket, és úgy játszottam, mint az év bármely mérkőzésén. Nagyon várom a 2013-as csapat-vb-t, mert hazai közönség előtt még nem szerepeltem világbajnokságon" - mondta az eredményhirdetés után Kiss, akinek ez volt a negyedik világbajnoki aranya (2 csapat, 1 összetett egyéni és a mostani sprint).
Vegyespárosban a Sajermann Nóra, Kiss Tamás duó is közel állt a győzelemhez, de végül "hirtelen halálban" kikaptak a horvát Ana Bacan, Mario Musanic kettőstől.
Jövőre Magyarország látja vendégül a világ legjobbjait, ugyanis a 2013-as csapat-világbajnokságot Zalaegerszegen rendezik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 12. 08:44, szombat | Sport
Klubvilágbajnokság - A PSG történelmi diadalra készül
2025. Július 12. 08:39, szombat | Sport
Gyulay Zsolt: Magyarországnak 2036-ban lehet nagy esélye olimpiát rendezni
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint Magyarországnak 2036-ban lehet a legnagyobb esélye a nyári játékok megrendezésére, azt követően viszont már nagyobb lesz az európai konkurencia.
2025. Július 11. 09:09, péntek | Sport
El-selejtező - Döntetlennel kezdett a Paks
A kupagyőztes Paksi FC hazai pályán gól nélküli döntetlent játszott csütörtökön a román CFR Cluj csapatával a labdarúgó Európa-liga selejtező első fordulójának első mérkőzésén.
2025. Július 10. 16:00, csütörtök | Sport
Párizs 2024 - Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika átvette a kicserélt bronzérmét
Újra csillogó bronzéremmel a nyakában fotózkodhatott szerdán a tavalyi párizsi olimpián harmadik helyezést elért Muhari Eszter, Fojt Sára és Major Veronika.