Hírek
2018. Április 09. 10:19, hétfő |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
Kikapott a tartalékos Kosársuli

Két vezéregyéniségét Aleksandar Mileticet és Szabó Pétert is nélkülözni kényszerülő Kosársuli már az első negyedben elveszítette idegenben a Pécs ellen folytatta bajnoki szereplését.
Hiába küzdött nagyot Vas, Varga és Molnár, ez nem volt elég a dunántúliak ellen.
Az első 10 percben a hazaiak alaposan bekezdtek. A sporttal Hódmezővásárhelyen megismerkedő Demeter és Kővágó-Laska mellett Porrogi pörgött jól. A másik oldalon Varga és Molnár próbálta tartani velük a lépést. Sajnos azonban ez igencsak kevés volt a távolról jól célzó PVSK ellen, és 17 pontos hátrányba kerültek a kisszünetre, ráadásul Béres Nándor sérülése sem kecsegtette túl sok jóval Vas Péteréket.
A második játékrész elején sem vett vissza a tempóból Juhász Olivér alakulata: Mándity és Bíró zúdított be egy-egy trojkát, amivel már 23-mmal léptek meg. Innen már nem is volt visszaút. Hiába küzdöttek a kék-sárgák csak 14-14-re tudták kihozni ezt a periódust, így a félidőben 47-30 állt a táblán.
A hazaiak innen sokat cserélve, mindenkinek játéklehetőséget adva meccseltek. Jól mutatja a tehetségüket, hogy a fiataljaik ezután sem engedték közelebb a Kosársulit, amiben Molnár, Varga és Vas szállította a kosarakat. Négy ponttal növelte a remekül védekező Pécs a differenciát, így a zárófelvonás már csak formalitás volt. (66-45)
A végén még faragott hátrányából a Kosársuli. Ám riválisaiknál Demeter, Kővágó-Laska és Krnjajski mellett az egész gárda hozzátett valamit a játékhoz, és ez meghozta a gyümölcsét: 21 pontos vezetésükből 14-et mentettek meg az végső sípszó előtt, 87-72-re megnyerve a derbit a tartalékos Vásárhely ellen.
PVSK Kronosz Kiadó - Vásárhelyi Kosársuli 87-72 (33-16, 14-14, 19-15, 21-27)
NBI B csoport, alapszakasz, vezette: Radnóti Miklós, Maár Gábor és Reisz Péter.
Pécs, Lauber Dezső Sportcsarnok, 50 néző.
Pécs: KRNJAJSKI 14/6, Berkics 7, Bíró 13/9, DEMETER 21/9, Kővágó-Laska 12.
Csere: Mándity 3/3, Riskó 2, Porrogi 8/6, Fülöp 3/3, Dragasevic 4.
Edző: Juhász Olivér
Kosársuli: MOLNÁR 18, Bálint -, VAS 23/6, Varga 19/6, Gajic 4.
Csere: Pavlovic 4, Kun -, Horvát -, Rostás 4, .
Edző: Czuprák László
Czuprák László: ”Az első negyedben a 70 százalékos dobóteljesítményük, és Béres Nándi sérülése megpecsételte a sorsunkat. Utána már jól tartottuk magunkat, de nagyon hiányzott Miletic és Szabó is a pályáról…”
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:42, kedd | Külföld
Donald Trump újranyittatná az Alcatrazt
Donald Trump amerikai elnök vasárnap a Truth Social közösségi oldalon közzétett bejegyzésében utasította az ország illetékes hivatalait, hogy építsék újjá és nyissák meg az 1963-ban bezárt börtönt a San Franciscó-i Alcatraz-szigeten
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:38, kedd | Életmód
Sentix: jelentősen javult az euróövezet májusi befektetői bizalmi indexe
Az elemzők által vártnál jelentősebben javult, tavaly június óta a legmagasabb szintre erősödött a Sentix gazdaságkutató intézet májusi euróövezeti befektetői bizalmi indexe.