Városlista
2025. július 10, csütörtök - Amália

Hírek

2020. November 13. 11:55, péntek | Helyi
Forrás: Bonnár-Csonka Zsuzsanna vállalati kommunikációs vezető Magyar Suzuki Zrt.

Kiemelt figyelem a gyermekvédelemnek

Kiemelt figyelem a gyermekvédelemnek

Az UNICEF „Ismerd fel és tegyél ellene” kampányának főtámogatója a Magyar Suzuki Zrt.

A koronavírusjárvány miatti bezártság, félelem, egzisztenciális bizonytalanság még veszélyesebbé tette a világot, elsősorban a gyermekek számára. Becslések szerint ugyanis a kiskorúak hozzávetőlegesen 30 százalékkal több veszélynek és visszaélésnek vannak kitéve a mindennapokban a pandémia terjedése óta, mint korábban. Az UNICEF Magyarország „Ismerd fel és tegyél ellene” címmel gyermekbántalmazás elleni kampányt indított, hogy felhívja a figyelmet: a gyermekek védelme a társadalom közös felelőssége. A program főtámogatója a Magyar Suzuki Zrt.

A magyarok 38 százaléka szerint egy pofontól nem lesz baja a gyermeknek. Ugyanennyien értenek egyet azzal a kijelentéssel, hogy a gyermekeknek elsősorban kötelességei vannak, nem jogai. A többség (66%) szerint a szülőnek joga van belenézni a gyermeke telefonjába, személyes üzeneteibe. Az eredmények azt mutatják, hogy a szeretetmegvonást (74%), valamint a gyermek ingnorálását, a „beszédmegvonást” (63%) érzik a magyarok a leginkább bántalmazó gyakorlatnak. A szóbeli szidalmazást ugyanakkor csak 30%, a telefon elkobzását 14%, a szobafogságot pedig mindössze 20% tekinti annak.1

„Az előbbiekben felsorolt eredmények ismeretében bőven van még tennivaló a bántalmazással kapcsolatos attitűdök terén. A társadalmi gondolkodás formálása, a gyermekeinkkel kapcsolatos tudatosabb viselkedés segítése miatt hívtuk életre az Ismerd fel és tegyél ellene kampányt” – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója. „Az edukációs projekt keretein belül az érdeklődők ingyenes online mini kurzusban ismerkedhetnek meg a gyermekbántalmazás fogalmával és fajtáival, emellett közérthető gyermekvédelmi útmutatót kapnak hasznos tudnivalókkal az UNICEF Magyarország weboldalán” – osztotta meg a kampány részleteit az ügyvezető igazgató.

„Vezető hazai járműgyártóként a biztonságot nemcsak munkánk során, a közlekedésben vagy az általunk gyártott termékek esetében érezzük fontosnak. Szeretnénk felhívni a figyelmet a felelős magatartásra valamint gyermekeink biztonságának fontosságára az online és offline térben egyaránt. Mindennapi életünkben is odafigyeléssel, törődéssel szükséges eljárnunk. Éppen ezért kiemelt célcsoportként kell gondolnunk a gyermekekre, akiknek még nem fejlődött ki a veszélyérzete, nem tudják megítélni egyes lépések súlyos, rájuk nézve veszélyes következményeit, vagy egyszerűen a kiszolgáltatottságukból adódóan szenvedhetnek el bántalmazást. A Magyar Suzuki ezért döntött úgy, hogy támogatja az UNICEF Magyarország gyermekbántalmazás elleni kampányát.” – fejtette ki a támogatás hátterét Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. vállalati kommunikációs és CSR csoportjának vezetője.

Céginformáció

A Magyar Suzuki Zrt.-t 1991-ben alapították, és azóta is a japán anyavállalat egyetlen európai gyártóegysége. A cég partnereinek, beszállítóinak, valamint a 78 tagú országos márkakereskedői hálózatának köszönhetően hozzávetőlegesen 10.000 munkavállaló megélhetéséhez járul hozzá.

Az esztergomi gyár 1992 októberében kezdte meg a termelést. Itt készülnek – immár hibrid változatban is – a Vitara és az SX4 S-CROSS modellek. A vállalat olyan távoli országokba is szállít, mint Mexikó, Új-Zéland vagy Japán. A hazai és nemzetközi piacra készülő gépjárművek gyártásán kívül a társaság importált Suzuki gépkocsik, motorkerékpárok és hajómotorok értékesítésével is foglalkozik.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld

Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről

Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.

2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld

OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről

2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat

A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.

2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld

Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt

A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák