Városlista
2026. július 26, vasárnap - Anna, Anikó

Hírek

2016. Március 11. 18:00, péntek | Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök

Ki nyer szombaton?

Ki nyer szombaton?

Ismét nehéz mérkőzése lesz a Vásárhelyi Kosársulinak szombaton.

Ezúttal a tabellán stabilan negyedik Óbudai Kaszások érkeznek a Hódtói Sportcsarnokba. A fővárosiak soraiban ott lesz az idén remeklő vásárhelyi nevelésű kosaras Kováts Róbert is.

Az ex-kosársuli játékos ebben a szezonban régi önmagát hozza, újra belelendült a játékba. Meccsenként több mint 16 pontot gyárt, és egyebek mellett a Debrecenben megnyert, többszöri hosszabbításos mérkőzés megnyerésében is oroszlánrésze volt. Mellette még több rutinos spíler nevével is találkozhatunk, elég csak Mondzingert és Krasznait említenünk, de nagy erőssége az együttesnek Takács és Lakosa is.
A hazaiak annak ellenére sem esélytelenek a győzelemre, hogy jelenleg hetedik helyen állnak. Vas Péterék a DEAC és a Miskolc ellen már bizonyították, hogy bárkire veszélyesek lehetnek a Hódtói Sportcsarnokban. Ráadásul decemberben idegenben legyőzték a Kaszásokat. A vásárhelyi közönség így a két héttel ezelőtti hosszabbításban megnyert MEAFC elleni ütközetet követően ismét nagy meccset láthat majd szombat este.

A Vásárhelyi Kosársuli – Óbudai Kaszások NBI B csoportos bajnoki 2016. március 12-én szombaton 18 órakor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban.

A találkozóra az MMBF Földgáztároló Zrt-nek köszönhetően a belépés ingyenes.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Július 25. 12:00, szombat | Külföld

Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte

A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a belügyminiszter szerint.

2026. Július 25. 11:00, szombat | Belföld

Vitézy Dávid: jövőre korszerű IC-motorvonatok állnak forgalomba a GYSEV-nél

Jövőre a GYSEV-nél 11 korszerű IC-motorvonat áll forgalomba a Budapest-Győr-Szombathely és a Budapest-Győr-Sopron vonalon - írta a közösségi oldalán pénteken a közlekedési és beruházási miniszter.

2026. Július 25. 09:38, szombat | Belföld

Gajdos László átfogó vizsgálatot rendelt el a hatvanpusztai telepen az állattartási szabályok betartása ügyében

Az élő környezetért felelős miniszter átfogó vizsgálatot rendelt el a Bicske és Hatvanpuszta közötti telepen tartott zebráknál az állattartási körülmények és a szabályok betartása ügyében.

2026. Július 25. 09:37, szombat | Belföld

Kapitány István: a Suzuki 76 milliárdos fejlesztésre készül Esztergomban

A Suzuki 76 milliárd forintos fejlesztésre készül esztergomi gyárában, a beruházás az elektromos járművek és akkumulátorcsomagok gyártását is érinti - közölte a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalán.