Hírek
2018. Szeptember 14. 10:40, péntek |
Helyi
Forrás: Nagy Benjámin sajtóreferens
Kezdődik! Rangadóval indítja a szezont a Kosársuli.
Szeptember 15-én, szombaton 18 órakor a Salgótarjáni KSE otthonában kezdi meg a 2018/19-es szezont a Vásárhelyi Kosársuli.
Tóth Tamás csapatának nem lesz könnyű dolga az NB I/B Zöld csoportjának első fordulójában, hisz az előző idényben remekelt az ellenfél: stabilan a tabella első négy gárdája közt foglalt helyet, és nem járt túlságosan messze a feljutástól sem. A keretükben több változás is történt, többek között egy rutinos horvát játékossal is erősítettek, nagy kérdés, milyen formában és összetételben pattogtatnak a hétvégén.
Ahogy mondani szokás, minden kezdet nehéz, így kíváncsian várhatjuk, mire mennek a mieink. Augusztus elején kezdődött a kőkemény felkészülés, azóta több felkészülési mérkőzésen lépett pályára a Kosársuli, helyenként jobb, helyenként kevésbé jobb játékkal rukkoltak elő. A cél adott: becsületesen helyt kell állni, és adott esetben győzelemmel indítani a bajnokságot. Ahogy az új vezetőedző, Tóth Tamás fogalmazott, várják a startot, egyben szeretnének pozitívan rajtolni, mert egy jó kezdés nagy lökést adhatna a társaságnak.
dr. Elek András, a Vásárhelyi Kosársuli elnöke is megszólalt a találkozót megelőzően. „Nagyon komoly munkát végeztek a fiúk az elmúlt hetekben. Tóth Tamás fizikálisan és taktikailag jól felkészítette a csapatot. Sikerült hat edzőmeccset is játszanunk, ami azért inkább a hibákat hozta elő, mint az erényeinket. A keretünk szinte nem változott, sokat jelenthet ez az összeszokottság. Sajnos Salgótarján nagyon messze van, főleg azzal a busszal – amivel utazni szoktunk. Amennyiben nem foglalkozunk a több mint négyórás út viszontagságaival – és legalább közepesen dobunk, bármi lehet. Nyilvánvaló, hogy azonos képességű csapatok közt a hazai pálya előnye sokat jelent, de mi győzni megyünk Tarjánba!! …”
A találkozót megelőzően, 15 óra 30 perctől az U20-as csapatok is megmérkőznek.
Hajrá, Kosársuli, mindent bele!
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
