Városlista
2025. augusztus 2, szombat - Lehel

Hírek

2018. Február 21. 17:44, szerda | Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont

Katolicizmus és kommunizmus között

Katolicizmus és kommunizmus között

Miklós Péter új könyve Vásárhely egyháztörténetéről

A kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódó programsorozatot szervezett a hódmezővásárhelyi Emlékpont, amely kedden este könyvbemutatóval vette kezdetét. A rendezvényen a közgyűjtemény intézményvezetője, Miklós PéterA katolikus egyház Hódmezővásárhelyen (1944–1950)című kötetét ismerhették meg az érdeklődők a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) vásárhelyi csoportjával közösen rendezett eseményen.

A szerző Árva László gimnáziumigazgatóval, a KÉSZ vásárhelyi elnökével beszélgetve elmondta: a kötet a szovjet megszállás kezdetétől 1950-ig, a szerzetesrendek feloszlatásáig és a szabad vallásgyakorlás teljes korlátozásáig, az Állami Egyházügyi Hivatal létrehozásáig tekinti át a katolikus egyház vásárhelyi történetét helyi szereplők során és itteni események tükrében. A szerző a könyv előkészítése során nemcsak a vásárhelyi és a szegedi levéltárban, hanem a jezsuiták gyűjteményében, valamint a szegedi és a váci püspöki levéltárban végzett kutatásokat, az 1940-es években ugyanis a vásárhelyi plébániák a váci püspökség fennhatósága alatt működtek.

A váci püspöki levéltárban eddig nem ismert forrásokat talált Miklós Péter Vásárhely szovjet megszállásáról, sőt arra is fény derült, hogy 1949-ben, amikor a kommunista diktatúra már tombolt hazánkban, Újvároson, a Nádor utca 18. szám alatt időszakosan működő katolikus kápolnát hoztak létre, amely három évig működhetett, amikor a hatalom megszüntette azt. Arra is fény derült, hogy az újvárosi hívek templomot szerettek volna létesíteni, amelyre akkor nem került sor – s csak napjainkban jött el a lehetősége annak, hogy fölépülhessen a harmadik katolikus templom a városban.

A vizsgált időszakban – az est címe szerint a katolicizmus és kommunizmus között – a katolikus egyház elveszítette azt a társadalomformáló szerepét, amelyet a civilszervezetein, az oktatási intézményein, sajtótermékein keresztül gyakorolt a magyar társadalomra, s kiszorult a társadalmi diskurzusból, a mindennapokból. Épp ez volt a kommunista erők célja: a templomok falai közé zárni az egyházat és a hívek intézményes vallásgyakorlását.

Mindszenty József bíboros ellen a kommunista párt sajtótámadásokat indított 1946-ben, egy évre rá vásárhelyi lelkészek ellen indítottak népbírsági eljárásokat, amelyek mindig a vádlottak börtönbüntetésével és vagyonuk elkobzásával értek véget, így a helyi papok közül Könyves Tibor, vagy a jezsuita Ardai Tibor is e sorsra jutott. Az egyházi oktatást a kommunista hatalom 1948-ban számolta föl: nemcsak az egyház tanyai iskoláit államosították, de a domonkos nővérek sem folytathattak tovább az oktatást. Az államhatalom valóban diktatórikus voltát mutatja, hogy a nővéreknek nemcsak az iskolai tevékenységet tiltották meg, de nem volt szabad utcán, vagy a gyermekek otthonaiban sem szóba állniuk – egykori – tanítványaikkal.

Az ötvenes évek legelején a jezsuiták kerültek méltatlan helyzetbe a rendek feloszlatása nyomán, akiket a pártirodára hívattak, s ott arra igyekeztek rávenni őket, hogy tagadják meg hitüket és határolódjanak el az akkor már börtönben lévő Mindszenty József bíborostól. S mikor ezt nem tették meg, a pártitkár így reagált: benneteket csak agyonütni lehet, mert meggyőzni, azt nem.
A kötet – szerzője szerint – figyelmeztet, hogy nem is volt olyan régen az egyház és a polgári értékrend üldözése, amely során egy városi pártitkár megregulázhatta a szerzeteseket, vagy egy iskolai igazgató megszabhatta a domonkos nővéreknek, hogy kikkel és hogyan beszélgethetnek. S közben a könyv bemutatja, hogy egy vallási közösség hogyan élte meg a mindennapok kommunista diktatúráját – éppen ez indokolta, hogy a könyvet a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kötve mutassa be az Emlékpont.



Miklós PéterA katolikus egyház Hódmezővásárhelyen (1944–1950)című kötete az Emlékpont honlapjáról ingyenesen letölthető: http://www.emlekpont.hu/konyvek/Emlekpont_konyvek_9_Miklos_Peter_A_katolikus_egyhaz_Hodmezovasarhelyen_1944_1950.pdf
1944_1950.pdf

Miklós Péter bejelentette, hogy szintén az emléknaphoz kapcsolódva jelent meg a közgyűjtemény tudományos folyóiratának, az Emlékeztetőnek a 2018. évi 1-2. száma, amely szintén szabadon tölthető le az Emlékpont weboldalán:
http://www.emlekpont.hu/emlekezteto/Emlekezteto_2018_1_2.pdf

Az Emlékpontnak a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja kapcsán tartott programsorozatában február 23-án 17 órakor nyílik meg a közgyűjteményben Kiss Adél, Oláh Katalin Kinga és Oláh Mátyás László 23 ’56-os című képzőművészeti kiállítása, amely után Stefka István Az üldözött Bethlen című filmjének vetítése után az alkotókkal is találkozhatnak a látogatók.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 02. 08:59, szombat | Sport

Magyar Nagydíj - Norris a leggyorsabb a második szabadedzésen is

Az első gyakorláshoz hasonlóan a második szabadedzésen is Lando Norris, a McLaren brit versenyzője volt a leggyorsabb a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki napján.

2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld

Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében

Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.

2025. Augusztus 02. 08:55, szombat | Külföld

Donald Trump atomtengeralattjárókat vezényelt új pozícióba Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére reagálva

Donald Trump amerikai elnök atommeghajtású tengeralattjárókat vezényelt új pozícióba pénteken, reagálásként Dimitrij Medvegyev napokban tett kijelentésére.