Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2018. Március 09. 13:44, péntek | Belföld
Forrás: mti

Jogerősen elítélték egy 90 éves gyulai férfi kirablóit

Jogerősen elítélték egy 90 éves gyulai férfi kirablóit

Jogerősen 11, illetve nyolc és fél év fegyházbüntetéssel sújtott pénteken a Szegedi Ítélőtábla három vádlottat, aki 2013-ban otthonában éjszaka rabolt ki egy kilencvenéves férfit.

A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek az elsőrendű vádlottat, társait rablás bűntettében marasztalták el.

A korábban már büntettet, 2013 elején kisebb lopásokat elkövető vádlottak egy ételkihordással foglalkozó ismerősüktől tudták meg, hogy a későbbi sértett rosszul lát, az egyik fülére süket, és szinte mindig egyedül tartózkodik a lakásban, kutyát nem tart, vendégeket sem nagyon fogad. Ismerősük - aki bűnsegédként elkövetett lopás kísérletért egy év tíz hónap három évre felfüggesztett börtönt kapott - azt is elmondta, hogy a férfi otthon 600-800 ezer forint készpénzt tart, amit könnyen el lehet hozni.

A vádlottak 2013. február 27-én későn este mentek a sértett otthonához. Ketten az ablakon keresztül másztak be az épületbe, és értékek után kezdtek kutatni. A zajra felébredt az idős férfi, akit először az elsőrendű vádlott ütött meg. A sértett földre került, a vádlottak tovább kutattak, de mivel csak néhány ezer forintot találtak, az egyik támadó belerúgott a fekvő férfiba. Az elsőrendű vádlott ezután többször fejen ütötte, fojtogatta, miközben folyamatosan azt kérdezgette, hol a pénz.

A vádlottak semmi érdemlegeset nem találtak, holott a házban ekkor több mint 3,5 millió forint készpénz, 4 millió forint értékű takarékbetétkönyv volt elrejtve a kamrában, míg az egyik szobai szekrényben 123 ezer forint készpénzt tartott a ház gazdája.

A bántalmazás következtében a sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett, súlyos egészségromlás alakult ki nála, ami 2013. május 28-án bekövetkezett halálig fennmaradt. A szakértői vélemény szerint a bántalmazás következtében kialakult tartós egészségromlás közvetve járult hozzá az idős férfi halálához.

Döntésével az ítélőtábla - a jelentős időmúlásra tekintettel - valamennyi vádlott esetében enyhítette a Gyulai Törvényszék által első fokon kiszabott büntetéseket.

Címkék: ítélet, rablás

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.