Hírek
2018. December 16. 12:03, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Jelentősen csökkent az öngyilkosságok száma

Harmincöt százalékkal csökkent az öngyilkosságok száma 2010 óta Magyarországon - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az MTI-vel.
Rétvári Bence hangsúlyozta, hogy a csökkenés hátterében egyrészről az egészségügyi rendszer fejlődése áll, amely könnyebben felismeri és hatékonyabban kezeli a veszélyeztetetteket, másrészről a gazdaság élénkülésével a kilátástalanság is csökken.
Kiemelte, míg 2010-ben 2492-en haltak meg öngyilkosságban, addig 2017-ben ez a szám 1634-re mérséklődött. A legnagyobb arányú, 70 százalékos csökkenés a 40-49 éves korosztály körében történt, ami nemzetközileg is kiemelkedőnek számít - tette hozzá.
Az Emmi államtitkára kitért arra is, hogy az elmúlt 50 év alatt eddig egyszer sem fordult elő ilyen mértékű javulás Magyarországon. Ez is jól mutatja, hogy a csökkenés nem egy eseti javulás, hanem a magyarországi, 2010. óta bevezetett többirányú tudatos beavatkozásoknak köszönhető, hiszen a csökkenés üteme jóval meghaladja mind az OECD-átlag, mind pedig a V4-átlag csökkenésének ütemét - fejtette ki.
Rétvári Bence szerint az, hogy Magyarországon gyorsabban sikerül visszaszorítani az öngyilkosságot, mint Európa többi országában, annak is köszönhető, hogy jól működnek a depresszió koraibb és hatékonyabb kezelése érdekében hozott kormányzati intézkedések. Az egészségügyi többletforrások és a Nemzeti Mentális Egészségügyi Program is segíti, hogy az egészségügyi dolgozók minél hamarabb, a depresszió korai szakaszában ismerjék fel a betegséget - sorolta, hozzátéve, nemcsak a felismerésben, hanem a kezelésben is egyre jobban áll az ország: a 100 ezer lakosra jutó pszichiátriai kórházi ágyak száma 89,51, ami jelentősen meghaladja az EU 71,22-es átlagát. Magyarországon lakosságarányosan 25 százalékkal több pszichiátriai kórházi ágy áll rendelkezésre, mint az EU-ban.
Az államtitkári tájékoztatás alapján a 2010 óta tartó gazdasági fellendülés, a növekvő foglalkoztatottság és az emelkedő bérek, a családok javuló anyagi helyzete miatt a magyar embereknek egyre inkább jó kilátásaik vannak a jövőjükkel kapcsolatban, melyek mind az öngyilkosságok számának csökkenése irányában hatnak. Ezt mutatja az is, hogy az Eurostat felmérései szerint 2010-hez képest minden háztartástípusban jelentősen csökkent a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázatának kitetettek aránya - mutatott rá Rétvári Bence, megjegyezve, a nagyobb anyagi és társadalmi biztonság is segít megelőzni az öngyilkosságokhoz vezető helyzeteket.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelkielsősegély-számot!
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása