Hírek
2016. Szeptember 05. 15:30, hétfő |
Helyi
Forrás: Varga Anikó intézményvezető Bessenyei Ferenc Művelődési Központ
IV. VÁSÁRHELYI „ÍZÖK” FESZTIVÁLJA (VIF 2016) 2016. szeptember 30.

„Vásárhelyikum” - Tradicionális Vásárhelyi Ételek bemutatkozása
Főzőverseny-kiírás
Időpont: 2016. szeptember 30. (péntek)
Helyszín: Hódmezővásárhely Kossuth tér – Dr. Rapcsák András út (sétáló utca)
A fesztivál célja a hódmezővásárhelyi és környéki főzés, sütés hagyományainak felkutatása és a mai igényekhez igazodó alkalmazása.
A napjainkban lendületesen fejlődő falusi és városi turizmus gasztronómiai irányú fejlesztése, a térség vendéglátó helyeinek kiváló vendégcsalogató kínálatának bővítése, a térségi ételek, ételsorok kialakításának lehetősége, térségi gasztronómiai kiadványok kiadása. Valamint a városunkra jellemző egyedi, speciális tárgyak, szokások, emlékek, személyek, művek felkutatása, bemutatása… vagyis mindent ami vásárhelyi, vagyis Vásárhelyikum.
A főzőverseny mottója: „Ahogy már régön is szerettük!”
Célunk megtalálni, csokorba gyűjteni, bemutatni és népszerűsíteni a hagyományos vásárhelyi ételeket és megtalálni a „Vásárhelyikum” kategóriába sorolandó CSAK ERRE a tájegységre jellemző ételeket.
Elkészítési mód:
- Helyszínen
- Otthon (csak a 3. kategória esetén, illetve egyeztetés alapján)
Időtartam: 18.00 – 22.00 óráig (előkészület 17.00-órától)
Étel zsűrizés: 21.00-22.00 óráig
Módszer: komplex, a szempontok figyelembevételével
Eredményhirdetés: 22.00 órakor
Feladat: Tradicionális vásárhelyi étel elkészítése
Kategóriák:
- Levesek (pl. Táskaleves, Suhintott levesek, stb.)
- Egytálételek (Döröllye, Paprikások, Sültek stb.)
- Sütemények (pl. Fenéken sült túrós lepény, Barátfüle, Lakodalmas perec, Vízen-kullogó, stb.)
Nevezési feltételek, szempontok:
1. Nevezni saját alapanyaggal lehet, asztalról, székekről, főzéshez szükséges tűzről a csapatoknak kell gondoskodnia. Nevezési díj nincs. Az első és a második kategóriában az elkészítés a helyszínen történik (indokolt esetben eltérési lehetőség), míg a harmadik a sütemény kategóriában, amennyiben nincs lehetősége a helyszínen megsütni az ételt úgy az elkészítés bemutatása véget kérjük, hogy egy alapmennyiséget a helyszínen készítsenek elő, míg a kóstolásra, fogyasztásra szánt kész mennyiséget otthonról is elhozhatják a csapatok.
2. Nevezni, 2016. szeptember 27-ig, csapattal (a csapat és a csapatkapitány (Ínymester) nevének megadásával) vagy egyénileg, az elérhetőségek, és az étel elnevezésének megadásával, Csáki Zsolt gasztro-szervezőnél a mellékelt jelentkezési lap visszaküldésével a hod.gasztrolovag@gmail.com elektronikus levélcímen (levél tárgya: VIF 2016), vagy aláírva személyesen Sonkoly Ágnes (Besenyei Ferenc Művelődési Központ) főszervezőnél a Besenyei Ferenc Művelődési Központban lehet. Egy csapat több kategóriában, illetve egy kategórián belül több étellel is nevezhet!!! Minden ételt külön jelentkezési lapon kérjük beadni!
3. Az ételeket csak a saját csapat fogyasztására lehet elkészíteni. A csapat létszáma nincs korlátozva. Az ételek árusítása, közfogyasztásra bocsájtása csak az erre engedéllyel rendelkezőknek lehetséges!
4. Az ételeket minimum 5 tagú zsűri értékeli és a legjobb csapatok elnyerik az „Vásárhelyikum” minősítés arany, ezüst és bronz fokozatát. Az elbírálás során figyelembe veszi a zsűri az étel ismeretét, a csapat-együttműködést, az alapanyagok megválogatását, az elkészítés módját és minőségét, az ételek ízét, harmóniáját, küllemét.
Nevezzen be Ön is egyénileg vagy csapatával!
A Csongrád Megyei Kormányhivatal Hódmezővásárhelyi Járási Hivatal Élelmiszerlánc – biztonsági és Állategészségügyi Osztálya a közfogyasztásra (is) bocsátott ételek esetén az alábbi feltételekkel járult hozzá a versenyek megrendezéséhez.
1. „A főzőverseny helyszínén csak engedélyezett üzemből (bérvágásból, bérfeldolgozásból) származó alapanyagokból készült ételféleségeket bocsáthatnak közfogyasztásra.”
2. „Valamennyi felhasználásra kerülő élelmiszer alap- és segédanyag, félkész termék származását és fogyasztásra való alkalmasságát hitelt érdemlő dokumentációval a helyszínen biztosítani kell.”
3. „A főzéshez felhasználandó húsok és zöldségfélék előkészítésének higiénés feltételeit biztosítani kell.”
4. „A főzés helyszínén az alapanyagok és ételek környezeti szennyeződéstől való védelmét biztosítani szükséges.”
5. „Az ételek kiszolgálásához egyszer-használatos edényeket kell biztosítani.”
6. „Csak olyan személyek végezhetik a húselőkészítést és a főzést, valamint az ételek kiosztását, akiknek higiénés alkalmasságuk hitelt érdemlő módon (egészségügyi könyv) igazolt”, vagy legalább háziorvosi igazolással rendelkeznek a fertőzésmentességről.
JELENTKEZÉSI LAP
IV. VÁSÁRHELYI „ÍZÖK” FESZTIVÁLJA (VIF 2016)
2016. szeptember 30.
„Vásárhelyikum”
A Versenyző csapat vagy egyén neve:
Címe:
A csapatvezető ÍNYMESTER neve:
A kategória kiválasztása: 1.) Leves 2.) Egytálétel 3.) Sütemény
A „versenymű” megnevezése:
Elérhetőségek
Telefonszámok:
E-mail:
………………………………….., 2016. …………… hó …… nap
A feltételeket megértettem, tudomásul vettem.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.