Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2020. December 13. 18:03, vasárnap | Kék hírek
Forrás: infovárosok

Ittasan balesetezett az engedély nélkül elvitt sportautóval

Ittasan balesetezett az engedély nélkül elvitt sportautóval

A komáromi nyomozók vádemelést javasolnak a 30 éves budapesti férfi ellen – közölte a rendőrség vasárnap.

Közös italozást követően, engedély nélkül vitte el ismerőse autóját egy 30 éves férfi Mocsáról. M. György a gépkocsival 2020. március 6-án éjszaka indult haza Budapestre, de útközben, Tata belterületén balesetet okozott. Kiderült, hogy a sofőr a vezetést megelőzően szeszes italt fogyasztott, valamint az is, hogy az autó, amit vezetett, nem az övé. Az eljárás során azt is megállapították a komáromi nyomozók, hogy a járművet a férfi a tulajdonos engedélye nélkül vitte magával.

A 30 éves férfi ellen jármű önkényes elvétele bűntett és járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt folytatott eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

Címkék: baleset, ittas, nyomozás, tata

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 16. 07:51, kedd | Kék hírek

Drogterjesztői hálózatot számolt fel a rendőrség

Drogterjesztői hálózatot számolt fel egy időben, több összehangolt rajtaütéssel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a Pest vármegyei rendőrség

2024. Április 15. 14:14, hétfő | Kék hírek

Pillangókéssel szúrta meg, belehalt - Videó

Vádat emeltek az Erzsébet téri halálos késelés ügyében.

2024. Április 12. 14:19, péntek | Kék hírek

Több mint ezer liter alkoholos italt találtak a pénzügyőrök Nagylaknál

Több mint ezer liter alkoholos italt, valamint cigarettát találtak a pénzügyőrök Nagylaknál egy román furgonban - tájékoztatta Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken az MTI-t.