Városlista
2025. augusztus 18, hétfő - Ilona

Hírek

2022. November 04. 11:41, péntek | Helyi
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli SE

Ismét Bodrogi Bau a Vásárhelyi Kosársuli

Ismét Bodrogi Bau a Vásárhelyi Kosársuli

Megújította szponzori megállapodását a Vásárhelyi Kosársuli és a Bodrogi Bau Kft.,

Hódmezővásárhely egyik legmeghatározóbb vállalkozása így a 2022-23-as szezon végéig ismét névadó támogatója lesz a sportszervezet NBI B zöld csoportos felnőtt- és utánpótláscsapatainak.

„Az egyre nehezebb gazdasági környezet ellenére is célunk volt, hogy helyi vállalkozásként ismét a Kosársuli mögé álljunk” – emelte ki Bodrogi Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója. „Nekünk az a legfontosabb, hogy a fiatal vásárhelyi kosarasok a lehető legjobb körülmények között fejlődhessenek. A minél keményebb és eredményesebb munkára pedig azzal szeretnénk motiválni őket, hogy a jövőben legyen egy zömében sajátnevelésű játékosokból álló NBI-es csapat, amelyben saját városukat képviselhetik. Az egyesület vezetői tavaly ez utóbbi céllal kerestek meg bennünket, és örömteli látni, hogy az idei szezonban a korábbinál lényegesen több helyi fiatal nevével találkozhatunk a játékoslistán.”

„Gyakorlatilag a működőképességünket jelenti az, hogy a Bodrogi Bau Kft. ismét mellénk állt” – hangsúlyozta Szabó Attila, a Kosársuli elnöke. A sportvezető elmondta, hogy a megállapodás értékét tovább növeli, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben minden cégnek egyre nehezebb körülményekkel kell szembenéznie. Az egyre romló gazdasági környezetet abból is érzékelték, hogy számos más potenciális támogatót kerestek meg az elmúlt hónapokban, ám az előzetes pozitív visszajelzéseket követően most mindenki kivár. A befolyó támogatásból nem csak az felnőttgárda működésére kell fordítaniuk, hiszen a mintegy 300 sportolóval dolgozó sportegyesületnek számos olyan költsége van, amit más forrásból nem tud fedezni, ráadásul idén már lány utánpótlás- és női felnőttcsapatot is működtet az egyesület. Kiemelte, hogy más támogatókat is keresnek, hiszen most az egyesületnél minden segítség jól jön.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi

95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba

Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba

2025. Augusztus 18. 09:16, hétfő | PR

Hitelezés: egyelőre fellélegezhetnek a magyar cégek

jóval kevesebb cégnek kell majd fenntarthatósági kérdésekre válaszolnia

2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport

Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában

A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.

2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport

Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött

Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.