Hírek
2020. Június 29. 09:57, hétfő |
Helyi
Forrás: A Csongrád-Csanád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata
Indul a parlagfüves területek felderítése Csongrád-Csanádban
A parlagfű mentesítésének fontosságára hívta fel a figyelmet Juhász Tünde Csongrád-Csanád Megye kormánymegbízottja Hódmezővásárhelyen.
Hamarosan indul megyeszerte a határszemle. Tavaly a hivatal szakemberei 360 hektárnyi parlagfűvel fertőzött területet derítettek fel. Az idén, ahogy korábban is, helikopter és drónok segítik a munkát.
Elsődlegesen a figyelem felhívás és a megelőzés cél, nem pedig a bírságolás – hangsúlyozta Juhász Tünde Csongrád-Csanád Megye kormánymegbízottja Hódmezővásárhelyen, a parlagfű elleni védekezéssel kapcsolatban. Hamarosan ugyanis a földhivatal gazdászai, valamint a növény és a talajvédelmi osztály munkatársai megkezdik a megyében a határszemlét.
Tavaly 360 hektárnyi fertőzött területet derítettek fel a kollégák, és a bírság is rekordot döntött. Összesen mintegy 9 millió forintot szabtak ki azokra, akik nem tartották be a szabályokat, és nem irtották a gyomnövényt. 2019-ben Pest megyét követően a második legtöbb felderítést végző megye Csongrád-Csanád volt. A szankció mértéke egyébként 15 ezer forintból 5 millió forintig terjedhet – ismertette a kormánymegbízott.
Juhász Tünde továbbá arról is beszélt, hogy évről évre egyre több technikai eszköz segíti a munkát, így egyre nagyobb területet képesek átvizsgálni. Az idén is végeznek légi felderítés, ahogy drónokat is bevetnek majd a határszemléken. Utóbbiaknak különösen nagy szerepük van a magas növénykultúrákban - napraforgó, kukorica -, a táblán belül található parlagfű foltok felderítésében, amelyeket eddig csak a helikopterrel észlelhettek. A kormánymegbízott arra kérte a földhasználókat, hogy a parlagfű mentesítésére fordítsanak figyelmet. Továbbá kérte, hogy aki parlagfűvel szennyezett területet észlel használhatja a Parlagfű Bejelentő Rendszert is. A rendszer a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) oldaláról, a https://pbr.nebih.gov.hu címen közvetlenül elérhető.
https://filr.kh.gov.hu/ssf/s/readFile/share/80187/-4454660420553516068/publicLink/DSC02314.JPG
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
