Városlista
2025. november 13, csütörtök - Szilvia

Hírek

2020. Március 07. 13:09, szombat | Kék hírek
Forrás: infovárosok

Idős, járókerettel járó asszonyt fosztott ki

Idős, járókerettel járó asszonyt fosztott ki

A gyanú szerint a férfi több más bűncselekményt is elkövetett Csepelen.

O. József 2020. március 4-én este ment be a XXI. kerületi Rendőrkapitányságra és elmondta, hogy két hónappal korábban betört egyik ismerősének csepeli hétvégi házába. A 25 éves férfi azt is elmondta, mielőtt bement a rendőrségre, újból megpróbált betörni ugyanabba a nyaralóba, de meggondolta magát és inkább feladta magát – közölte a rendőrség.

Azt, hogy feladta magát azzal indokolta, hogy megtudta, a nyomozók vidéken élő édesanyjánál keresték, és nem akarta, hogy a rendőrök még egyszer kimenjenek hozzá.

A rendőrök őrizetbe vették a férfit, aki gyanúsítotti kihallgatása közben beismerte azt is, hogy 2019. december 28-án elkövetett egy másik bűncselekményt is. A férfi elmondta a rendőröknek, felajánlotta egy idős, járókerettel közlekedő néninek, hogy hazakíséri, majd a lépcsőházban ellopta az asszony táskáját, és elfutott vele.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXI. kerületei Rendőrkapitánysága kifosztás bűntett és lopás vétség elkövetésével gyanúsítja a 25 éves O. Józsefet. A rendőrök előterjesztést tettek a férfi letartóztatásának indítványozására.

Ezek érdekelhetnek még

2025. November 11. 07:37, kedd | Kék hírek

BRFK: egy kábítószer-kereskedelmi ügy miatt tartottak razziát hétvégén egy budapesti belvárosi klubban

Egy kábítószer-terjesztőkkel szemben folytatott nyomozás miatt, konkrét bűnügyi információk alapján tartott a rendőrség razziát hétvégén Budapesten, egy belvárosi szórakozóhelyen

2025. November 03. 07:18, hétfő | Kék hírek

Rendőrség: nem terrorcselekmény az angliai vonaton elkövetett késeléses támadás

A rendőrség vasárnapi tájékoztatása szerint nem minősül terrorcselekménynek az a késeléses támadás, amelyet egy vonaton követtek el szombat este Angliában.