Hírek
2017. Július 11. 10:25, kedd |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Idén 67. alkalommal ünneplik hivatásukat a vasutasok

Miniszteri elismeréseket, szakmai kitüntetéseket adtak át a Vasutasnapon
Tiszteket avattak, vezetői és a magasabb szintű kitüntetéseket adtak át a MÁV-csoport munkavállalóinak július 7-én, a 67. Vasutasnap budapesti központi rendezvényén; vállalati elismeréseket már hét közben is osztottak. Szombaton családi programokkal folytatják az ünneplést a vasutasok az úgynevezett Juliális rendezvényeken, amelyeken koncertek, sportversenyek, kézműves és gyermekfoglalkozások várják a vasutas családokat a fővárosban, Celldömölkön, Nyíregyházán, Pécsett, Szegeden és Szolnokon.
„Hajlamosak vagyunk a rosszat és a múltat elfelejteni: pedig emlékezni kell arra, hogy egy évtizeddel ezelőtt a MÁV-csoport esetében a létszámleépítésről folyt a politikai vita. Ma viszont a legnagyobb kihívást a szakmai utánpótlás biztosítása jelenti a vállalat számára.
A kormány 2013-ban törvényben is elismerte, hogy a közösségi közlekedésé, és azon belül is a kötöttpályásé az elsőbbség. Ne féljünk kimondani, hogy a vasúté a jövő!” – ezekkel a szavakkal köszöntötte a kétnapos programsorozat résztvevőit Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára pénteken a Magyar Vasúttörténeti Parkban, ahol a 130 éves Baross Gábor Oktatási Központ most végzett százhatvanhárom hallgatója tett tiszti fogadalmat.
Az eseményen ünnepi beszédet mondott Dávid Ilona. A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott: csak a hagyomány tisztelete és a hivatás teljesítése lehet a haladás záloga. A vasutasok feladata nem is lehet más, mint az, hogy – az elődök eredményeire visszatekintve – hivatásukat a jövő szolgálatába állítsák.
Az ünnepségen összesen 173-an kaptak vezetői, illetve magasabb szintű elismerést: Baross Gábor Díjat egy, Közlekedésért Érdemérmet három, Miniszteri Elismerő Oklevelet tizenhárom fő vehetett át; A Vasút szolgálatáért „arany” fokozatával tizenhat, az „ezüst” fokozattal huszonhárom, a „bronz” fokozattal harminchárom főt tüntettek ki; elnök-vezérigazgatói dicséretet hatan, Vasútért dicséretet négyen, MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatói dicséretet harmincheten, MÁV-START Zrt. vezérigazgatói dicséretet harmincan, MÁV SZK Zrt. vezérigazgatói dicséretet heten kaptak. A további vállalati kitüntetéseket az érintett vasúti dolgozóknak a vasúttársaság vezetői már a hét első felében ünnepélyesen átadták. Az elismerést kiérdemlő vasutasoknak gratulált Fónagy János államtitkár és Dávid Ilona elnök-vezérigazgató; Csépke András, a MÁV-START vezérigazgatója és Zala Viktor, a MÁV Szolgáltató Központ Zrt. vezérigazgatója pedig az általuk vezetett leányvállalatok sikereiről és feladatairól számoltak be.
A pénteki kiemelt fővárosi eseményt követően szombaton országszerte könnyed hangulatú – úgynevezett Juliális – rendezvényekkel ünnepel a vasutas társadalom. A színes programkínálat keretében összesen hat helyszínen tartanak könnyűzenei koncerteket, sok más mellett sport- és főzőversenyeket, családi programokat; ezeken az előzetes jelentkezések szerint 33 ezren vesznek részt.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.