Hírek
2015. Március 27. 13:11, péntek |
Belföld
Forrás: Könyvkultúra Magazin/Meisonnier
Holmes szerepében Sir Arthur Conan Doyle

A dokumentumok egy jól kitervelt cselre utalnak, miszerint a rendőrfőnök félrevezető szándékkal írt leveleket Doyle-nak…
Újonnan felfedezett iratok arra engednek következtetni, hogy annak idején, a XX. század derekán a Staffordhisre-i rendőrség főnöke, saját kezűleg kreált bizonyítékokat, így próbálván besározni Arthur Conan Doyle hírnevét, és akkori magánnyomozását.
A sors iróniája, hogy a Sherlock Holmes-t megteremtő íróval éppen egy rendőrfőkapitány próbált meg kibabrálni, és éppen az író kerülhetett, ugyan csak rövid időre, de a saját maga által teremtett karakter szerepébe. Dr. Watson nem volt ott.
Doyle nyomoz
Sir Doyle egy bizonyos George Edalji ügyében kezdett el nyomozni, akit egy Birminghami ügyvéd vádolt meg azzal, hogy lovakat csonkított meg, illetve mérgezett tollal írt névtelen leveleket küldözget. Az ügyet egyébként a mai napig félig-meddig homály fedi, de már akkor is furcsa lehetett Doyle számára, ugyanis a nyomozást önerőből kezdte meg, ráadásul már az ügy jogerős lezárása után.
A történet másik szálát a staffordshirei rendőrfőnök, G A Anson, valamint Royden Sharp szolgáltatja, utóbbi a „great wyrley outrages” (nagy wyrley merényletek) ügyében volt érdekelt.
De előbb vissza napjainkba! Folytatás…
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.